A tárgyalásos tender eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Sportközpontok közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A Szombathelyen megvalósuló létesítmény telke 107 ezer négyzetméteres, ebből közel két és félezer négyzetméter lesz beépítve. A kiszolgálóépület földszint, plusz három emeletes lesz, nettó 5590 négyzetméter területtel. A parkolóban 66 személykocsi, 2 busz és 14 kerékpár kap helyet.

A nyertessel június 6-án kötött szerződést az ajánlatkérő. Indult még a tenderen a West Hungária Bau Kft. is.

Mint a Napi.hu tavaly nyáron közölte, eredménytelen lett a Szombathelyre tervezett nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum tervezésére és kivitelezésére kiírt tender, miután mindkét ajánlattevő drágább ajánlatot adott a rendelkezésre álló összegnél. Az akkori közlemény sem a Nemzeti Sportközpontok rendelkezésére álló összeget, sem az ajánlattevők árait nem tartalmazta. A két ajánlattevő akkor is a ZÁÉV és a WHB volt.