A vállalkozások életében komoly problémát okoznak a beszerzési nehézségek, elsősorban az árváltozások jelentenek nagy kihívást. A bővülés legnagyobb akadálya azonban továbbra is a szakemberhiány, és a kapacitás korszerűtlensége. A kapacitást a rendelésállományhoz igazítani, a hatékonyságot növelni pedig nehéz a továbbra is elaprózott cégstruktúra mellett.

A hatékonyság javulást nehezíti, hogy lényegesen nagyobb a segédmunkások aránya a foglalkoztatottakon belül, mint a korábbi években.

A felmérésből kiderül, hogy már az év közepén a cégek felénél kapacitásuk több mint 80 százalékát kitölti, vagy akár a teljes kapacitásukat meghaladja a lekötött rendelésállomány.

Építőipari cégek árbevétel arányos nyeresége 2018/ÉVOSZ

A fizetőképes kereslet minden alágazatban jelentősen bővült, a cégek nagy értékű szerződéseket tudtak kötni az elmúlt hónapokban. Mivel a vállalkozások a korábbi években nem készültek fel a növekvő kereslet kielégítésére, ezért nehezebb kivitelezőt találni, a határidők kitolódnak, és az árváltozások is komoly feszültséget keltenek a piacon - állapítja meg az ÉVOSZ.

A lakásépítés szerepe még mindig csekély

A lakásépítés, lakásfelújítás továbbra is nagyon kis szelete az ágazatnak, a kormányzati intézkedések ellenére az összes teljesítmény 18 százaléka, szemben az EU 28-ak átlagos 36 százalékával.  Az 5 százalékos újlakás-áfakulcs 2019. december 31. utáni 27 százalékra történő visszaemelése a megkérdezettek szerint a lakásépítési piacot összességében negatívan befolyásolja.

Jelenleg a lakásépítőket az áfaváltozás sürgeti, másrészt a lakásépítési megrendelői hajlandóságot 2018 második felére vissza is vetheti, miután kérdése a most induló projektek 2019 végi befejezése. Emiatt egyre többen kivárnak, hogy az év második felében lesznek-e kormányzati bejelentések a lakásépítés támogatására, ösztönzésére.

Menekülés a szerződésből

A felmérésben válaszoló cégek az áremelkedések folytatódására számítanak, ami viszont komoly kockázatot jelent a kivitelezés során. Azoknak a cégeknek, akik korábban a 2016. évi áron szerződtek, a megvalósíthatóság érdekében műszakilag át kellett szabniuk a létesítményeket a megrendelő egyetértésével, vagy meg kellett emelniük a vállalási áraikat., Vannak, akik megegyezés híján próbálnak kimenekülni a szerződéseikből.

A szerződésállomány a várakozások szerint 2018 második felében tovább bővül.

A lakásépítés és -felújítás területén az áfaváltozás várható negatív hatásainak ellensúlyozására, illetve az uniós beruházási ciklus 2020-as befejeződéséből adódó ingadozó tervezői és kivitelezői kapacitásigényből adódó ágazati feszültségek oldásához nagy jelentőséggel bírna a kormányzat kereslet kiegyenlítő szerepe - hangsúlyozza az ÉVOSZ.

A felmérésről

Az elmúlt időszakban nagymértékű építőipari áremelkedése nyomán az ÉVOSZ 400 építési vállalkozást kérdezett meg arról, hogy a környezetében milyen árváltozásokat tapasztaltak az elmúlt egy évben, illetve milyen várakozásokkal kezdték 2018. második félévét. A megkérdezettek között mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozás egyaránt megtalálható, országos lefedettséggel.

(Ezt olvasta már? Soha nem volt még ilyen az építőiparban)

Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel