Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Augusztus közepén jelent meg a közbeszerzési értesítőben egy kiírás, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat a Kútvölgyi úti parkolóház és sportcsarnok tervezésére keres vállalkozót.

A kinézett terület szomszédja a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbje, amely évek óta áll külső borítás nélkül, épülettorzóként, miközben abban jelenleg is ellátás folyik. Az intézmény üzemeltetése év végétől teljes egészében átkerül a kerülethez, az ígéretek szerint pedig bővül majd a szakrendelések köre. Picit távolabb pedig a romló állapotú Szent János Kórház áll, amelyből az állam ígéretei szerint súlyponti, centrumkórház lesz, de erről konkrét tervek még nem körvonalazódtak.

Viszont a közbeszerzést csütörtöki bejelentése szerint az önkormányzat visszavonja. Ebben egyébként a kiszemelt területre gondolt sportcsarnok 1200 négyzetméteres küzdőtérrel és 500 négyzetméteres kiegészítő helyiségcsoporttal rendelkezett volna. A küzdőtéren lett volna egy 20x40 méteres kézilabda pálya, amely keresztben két kosárlabda pályára lett volna osztható. A parkolóházról pedig úgy tervezték, hogy két szint fedett, egy szint pedig nyitott lett volna. Utóbbiban 180, míg a fedettben 300 autónak jutott volna hely.

"Miután a közelgő önkormányzati választás miatt egy szakmai kérdés szükségtelen politikai viták kereszttüzébe került, a Hegyvidéki Önkormányzat visszavonja azt a feltételes tervezési közbeszerzést, amit a Kútvölgyi úti betonozott parkoló helyére képzelt kétszintes parkoló kapcsán kiírt" - írja közleményében a XII. kerületi önkormányzat. A testület állítja, hogy szerettek volna építészeti elképzeléseket megismerni, hogy milyen módon lehet a most is betonnal és aszfalttal borított parkolót átalakítani, hogy ott fogadni lehessen a kórházak látogatóit.

A közbeszerzésben eredendően megadott helyrajzi számok között szerepel a Szilágyi Erzsébet fasor és a Kútvölgyi út közötti erdős terület is, amely a földhivatali adatok alapján 7851 négyzetméteres, valamint egy másik 1,8 hektáros (mintegy 18 000 négyzetméteres) fás, betonos szelvény is. A megjelent tervdokumentáció szerint pedig a tervezési feladat része a 6300 négyzetméter lapterületet elérő, résfal mélyalapozási szerkezet tervezése is, ami így túlnyúlna a jelenleg nagyjából fele akkora parkoló területén is, ez alapján merült fel a gyanú, hogy az elhanyagolt fás terület egy részét is beépítenék.

A sportcsarnok indokoltságát pedig azzal magyarázta közleményében az önkormányzat, hogy a kerületben levő iskolák számára akartak kialakítani egy olyan tornatermet, amely jobban kiszolgálhatná a a mindennapos testnevelés órák teremigényét. "Az új kiírás előtt még egyszer áttekintjük a környék valamennyi szóba jöhető intézményét, iskoláját, sportintézményét, melyik esetében merülhet fel kapacitásbővítés a diák- és szabadidősport igényeinek kielégítésére. Döntés ezután születhet" - tették hozzá levelükben.