A KSH friss tájékoztatója szerint 2019 első kilenc hónapjában valamivel több mint 10 ezer lakás épült, ami 0,8 százalékos növekedés 2018 azonos időszakához képest. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján a 27, 5 ezer építendő lakás 2,7 százalékos bővülést jelent - idézi az adatokat kommentjében a TLE. Az egyesület pozitívnak tartja, hogy kormányzat demográfiai célokkal is összeköti a lakásépítések támogatását, ugyanakkor hangsúlyozzák., hogy a hazai lakásállomány minőségi megújításához szükséges építésekhez láthatóan szükségeg egy állami lakásépítési program is.

Egy megfizethető költségek mellett működő, alacsony rezsijű, a fenntarthatósági szempontokat megvalósító, a legális munkával, adófizetéssel és a családalapítással, gyermekvállalással összekötött bérlakásrendszer kialakítása a demográfiát érdemben támogató eszköz lehetne Magyarországon. Egy ilyen bérlakásprogram nem lenne ellentétes a tulajdonszerzés támogatásával sem, hiszen amellett, hogy kezdeti segítséget jelentene a saját lakáshoz önerővel nem rendelkező fiatalok számára, olyan módon alakítható, hogy például három gyermek megszületése esetén a bérlő családok a lakásokat építési költségen meg is vásárolhassák a lakásokat - fejtegeti a TLE.

Osztrák példát említve megjegyzik, Ausztriában a közhasznú bérlakásszektor (Gemeinnützige Bauvereinigungen) évente mintegy 15 ezer lakást épít fel, amelyek alapvetően bérlakásként működnek, azonban egyes esetekben a bérlőknek lehetőségük van azt megvásárolni. Az építéshez az állam kedvező kamatozású hiteleket biztosít és elérhetővé tesz lakásépítési támogatásokat.

A friss számok alapján a TLE a tavalyihoz hasonló, 18-20 ezer új lakás átadását várja 2019-ben, ami álláspontjuk szerint a szükséges volumennek hozzávetőleg a fele. Az elmúlt évben népességarányosan Ausztriában még mindig csaknem 3,5-szer, Lengyelországban 2,6-szor annyi lakás épült, mint Magyarországon.

A TLE szerint a lakásépítések jelenlegi legjelentősebb akadálya az építőipari munkaerőhiány. A kiszámíthatatlan lakásépítési volumen is hozzájárul ahhoz, hogy kevesebben választják az építőipari szakmákat, ezért úgy vélik, közérdek, hogy ne legyen visszaesés a lakásépítési számokban, és ne legyen erős konjunktúraingadozás az építési ágazatban.

A lakásállomány minőségi megújítása közérdek, a felépülő lakások nemcsak az építkezők és az új lakást vásárlók érdekét szolgálják, hanem meghatározzák a következő 100 évben bennük lakók életkörülményeit is. A létesülő új lakások hozzájárulnak, hogy a különböző társadalmi rétegekben élők egy lépcsővel feljebb lépjenek a minőségi lakhatás irányába - hangsúlyozza a TLE közleménye. Úgy vélik, a kiszámíthatóságot erősítené, ha megszületne egy legalább 10 évre szóló lakásprogram az alapvető elvekkel, a lakásépítési, lakásfelújítási, bérlakásépítési célszámokkal, a legfontosabb támogatási eszközökkel és azok hozzávetőleges éves keretösszegével.

Továbbra is szükségesnek tartják egy kormányzati lakásügyi felelős, kormánybiztos kijelölését a lakásfelújítási, lakásépítési intézkedések koordinálására és állandó szakmai egyeztetésére, a szakmai és civil kezdeményezések, javaslatok észszerű integrálására a kormányzati folyamatokba, döntésekbe.