A Váci úti Váci Corner irodaházat nemrég befejező fejlesztő a következő évek meghatározó irodaberuházását tervezi, mint elmondta, a készülő új kerületi szabályozási terv függvényében magasházakat, ikonikus épületeket is felhúznak. A városközpont jellegű beruházás egyik tervezője a Finta Stúdió, másik a londoni Make sztárépítész iroda. Környezettudatosságban ismét a BREEAM Excellence minőségtanúsítást, azaz a legmagasabb kategóriát célozták meg.

Az irodapark és a szolgáltatási terület első ütemének két épületét várhatóan 2018-ban adják át. Az irodakomplexumban várhatóan 12-14 ezren dolgoznak majd, napi szükségleteik kielégítését, munka utáni szórakozásukat célozza 10 ezer négyzetméter körüli szolgáltatási terület.

A fejlesztést spekulatív alapon indítják, akárcsak a Váci Cornert - mondta Radnóty Zoltán, aki arra számít, hogy a bankok szívesen finanszírozzák majd a projektet. A majdani bérleti díjról csak annyit árult el, hogy kétféle árazással kalkulálnak. Az egyik a Váci úti irodafolyosón szokásos bérleti díjjal számol, az unikális magasházakban azonban ennél magasabb lesz a tarifa. A tavaly rekordévet záró fejlesztő további akvizíciókat is tervez, bőven lát még potenciált az irodafejlesztésben. A budapesti bériroda-állomány egy részét ugyanis technológiailag és építészetileg is elavultnak tartja, amelyek alkalmatlanok a fiatal, igényes munkavállalók megtartására.