Így élénkítik a lakáspiacot a szomszédban

Lendületbe jöttek a régiós lakáspiacok is, a bővülést az erősödő gazdasági teljesítmény mellett állami programok segítik - összegzi a régiós lakáspiacok trendjeit a Duna House elemzése.
Napi.hu, 2015. szeptember 22. kedd, 13:14
Fotó: Reuters

A tavalyi volt a sorban az ötödik olyan esztendő, amikor nőtt a nemzetközi befektetői aktivitás Lengyelország ingatlanpiacain. A lengyel lakóingatlan-piac fejlődése és az ország gazdasági teljesítménye között szoros az összefüggés, a Nemzetközi Valutaalap jelentése alapján pedig Lengyelország az egyetlen uniós tagállam, amely el tudta kerülni a pénzügyi világválság okozta tartós recessziót, így a lengyel GDP egy évtizede növekszik.

A csúcsot a 2004-es EU-csatlakozást követő évek jelentették, amikor nagy mennyiségű külső befektetés érkezett az országba és az ingatlanárak rohamtempóban növekedtek; Varsóban 2006-ban 23 százalékkal, 2007-ben 45 százalékkal, míg Wroclawban még ennél is nagyobb ütemben nőttek a lakásárak. Ezt 2009-től egy csökkenő periódus követte, 2014-től azonban újra nőnek az árak a lakáspiacon.

Vonzó lengyel kormányzati programok

A közelgő irányváltásnak már több éve vannak jelei: 2013-ban 20 százalékkal több lakást adtak el országszerte, mint az előző évben, emellett 2015 első negyedévében 4500-zal több építési engedélyt adtak ki. A folyamatot elősegíti a "Lakások fiataloknak" kormányzati program, amely a fiatalok első lakóingatlan vásárlását vagy felépítését ártámogatással igyekszik segíteni. A programhoz már az első 6 hónapban 8 ezren csatlakoztak, a teljes megítélt támogatás pedig mintegy 187 millió zlotyit - 44,3 millió eurót - tett ki.

Így nőnek a cseh lakásárak

A lengyelnél még egyértelműbb tendenciát mutat a csehországi lakóingatlan-piac, ahol 2012 óta folyamatos a növekedés. Itt a szektor a GDP korábbi csökkenése mellett is nőni kezdett: a cseh nemzeti össztermék 2012-ben 0,7 százalékkal esett vissza, míg a lakásárak 3,1 százalékkal nőttek. Ennek egyik oka a külföldi, nagyrészt orosz és ukrán befektetők megjelenése, amely 2014-ben is komoly szerepet játszott az ingatlanpiac fejlődésében.

A cseh statisztikák tavaly 2,74 százalékos árnövekedést mutattak ki, míg az Eurostat összesítése szerint az idei év első negyedévében a reálértéken számított ingatlanárak már-már elérik a válság előtti szintet. A fejlődésben szerepet játszik a cseh lakásbérleti piac 2012. december 31-gyel befejezett deregulációja: az 1980-as évek óta szabályozott körülmények között működő szektor ingatlanállományának mintegy 80 százalékát (750 ezer ingatlan) érintette a most megszüntetett rendszer, amelynek következtében jelentős árkülönbség alakult ki a szabályozás alá tartozó, illetve nem tartozó ingatlanok bérleti díjai között.

A román piac is jobban teljesít

Csehországhoz hasonlóan Romániában is egyértelműen javul az ingatlanpiaci helyzet: a válság alatt 33 százalékkal esett vissza az új lakásfejlesztési projektek száma, ez a tendencia viszont megállt 2013-ra, sőt, az előző évhez képest 1,8 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, amely arány 2014-ben 2,7 százalékra nőtt. A lakásárak szintén növekedni kezdtek, jelenleg a 2006 második negyedévi, azaz közvetlenül a nagy áremelkedések előtti szintek jellemzőek.

Változott azonban a lakhatási célú fejlesztések jellege, mivel a jelenlegi piac túlnyomó többségét a végfelhasználók által finanszírozott projektek jelentik, míg a korábban aktív nemzetközi befektetők egyelőre kivárnak. Erre utal, hogy míg 2008-ban 281 négyzetméter jutott átlagban egy lakóingatlan-piaci építési engedélyre, 2014-re ez 205 négyzetméterre csökkent. A jelenlegi tendenciákhoz nagyban hozzájárul a 2009-ben indított "Első otthon" program, amelynek keretében az első lakóingatlan megszerzéséhez szükséges hitel maximum 50 százalékát - legfeljebb 60 ezer euróig - a román állam nyújtja alacsony kamatláb mellett.

Így élénkítenek a szlovákok

Szlovákiában a tavalyi év azonos időszakában mért enyhe csökkenéshez képest 2015 első negyedévére szignifikánsan nőtt az átlagos lakásár, amely immár meghaladta a 2010-es bázist. Ebben az ország erős gazdasági teljesítménye, illetve a 2014 óta a magánszféra által igényelhető szektoriális állami támogatás is szerepet játszott: a nyomott kamatlábbal működő lakáshitel rendszer megkönnyíti a magáncélú lakásvásárlást. Hasonlóan ágazaterősítő kormányzati intézkedés volt az Európai Uniós csatlakozás óta - 2004. május - érvényes ingatlanadó eltörlése.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.09.22 13:20

jó hír a határon túli,megszállt területen élő magyaroknak ....,nem sok ilyen volt 95 év alatt ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html