Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lakások árát 60-70 százalékban az ingatlan paraméterei, a maradékot a környék minősége, az elérhető szolgáltatások mennyisége és színvonala határozza meg. A bűnözés, illetve a biztonság nagy súllyal esik a latba, de érdemes számba venni, konkrétan milyen bűnesetekről szólnak a statisztikák. A budapesti belvárosban például hiába a legmagasabb az ezer lakosra jutó bűnözési ráta a police.hu adatai alapján, az lakásárak mégis a legmagasabbak közé tartoznak a városban, a 2014-es 514 ezer forintos kínálati átlagár tavaly 862 ezer forintra emelkedett.

Budapesten a betörési toplistát évek óta a középső budai kerületek (kivéve I. kerület) uralják, s bár mindegyikben 30-50 százalékkal csökkent a regisztrált esetek száma, a lakosság számához viszonyítva magas vagy nagyon magas ezek aránya. A három éve folyamatosan az élen álló Újbudán 2014-ben 561, 2016-ban csupán 288 betörés volt, ennek ellenére az egy négyzetméterre számított kínálati átlagár 375 ezer forintról 531 ezer forintra emelkedett.

Balatonon szezonálisan kiemelkedő a bűnözés, az esetek száma egy év alatt 5-10 százalékkal nőtt, mégis 40 százalékos a nyaralók drágulása. Az ellenpéldák dacára az összefüggés mégis fennáll, s bár fertőzöttebb a belváros, vagy Buda, mint mondjuk Kőbánya, mégis nagyobb lehet a biztonságérzet este a Vörösmarty téren, vagy a budai hegyvidéken, mint a X. kerületben - fejtegette Mester Nándor.

Az viszont már teljesen egyértelmű, hogy egy környék fejlődése, az új lakásprojektek, a köztéri rehabilitáció a biztonságot és a térség árszintjét is növeli. Az  elmúlt évek új, zártabb kialakítású társasházai és lakóparkjai, a portaszolgálatok, védelmi berendezések a megújuló körzetekben visszatartó erővel bírnak, az ingatlanok és környékük biztonságosabbá válnak, s ez végső soron megjelenik az árban - magyarázta Mester Nándor.

A megyeszékhelyeken a fővároshoz képest jóval kevesebb az új lakásberuházás, azonban a vagyon elleni bűncselekmények száma - egy-két kivételtől eltekintve - itt is folyamatosan csökken. Érdekesség, hogy 2014 és 2016 vége között Miskolcon 20-40 százalékkal kevesebb betörés és rablás történt, a kínálati átlagár pedig mintegy 10 százalékkal magasabb most, mint 2014-ben. Ezzel szemben az ingatlanpiacon egyre jobban pozicionált Győrben ugyanebben az időszakban 55-ről 146-ra emelkedett a betörések száma, miközben a lakások átlagos kínálati ára 20 százalékkal haladja meg a már három éve is magas bázist.

Tisztul az egykori "gettó"

Józsefvárosban az ezredfordulón még veszélyesnek számító Corvin negyed ment át teljes átalakuláson, a fejlesztések nyomán a lakásbetörések száma az elmúlt három évben ötödére, a gépjárművekkel kapcsolatos eseteké tizedére esett. Az utóbbi tíz évben a lakosság mintegy 40 százaléka kicserélődött, ám hiába van csökkenőben a rablások és a garázdaságok száma, a beköltözők többen vannak, mint a távozók, így e két bűncselekmény típus még mindig magas a lakosok számához viszonyítva. A kínálati átlagár mégis a 2012-es 207 ezerről 2016-ra 442 ezer forintra ugrott, az új lakásoknál 600 ezer forint fölé emelkedett.

A folyamat az innen pár utcányira lévő, nagyon rossz adottságokkal induló Magdolna negyedben is elindult, nem kis részben a 2007 ősze és 2010 vége között végbement speciális bűnmegelőzési program eredményeként. Mostanra a foghíjtelkek zömét felvásárolták, több, közepes méretű lakásberuházás indult vagy van előkészületben. A fejlesztők egyértelműen a "nagy szomszéd" jótékony hatását említették, amikor a beruházás életképességét kellett megindokolni.

Összességében Józsefváros egészében 2014-ben még  192, tavaly már csupán 51 lakásbetörést jelentettek, a kínálati átlagár eközben 232 ezer forintról 409 ezer forintra hízott - támasztotta alá megállapításait az elemző.