A KSH legújabb lakásárindexéből jutott erre a következtetésre a Balla Ingatlanirodák vezetője, Balla Ákos, aki a második negyedévre is derűs képet vár, a harmadik és a negyedik negyedévre azonban már a kínálat növekedését, ezzel pedig párhuzamosan az árak megtorpanását, stagnálását prognosztizálja a jelenlegi forgalom közepette.

Balla a kínálat növekedését részben azzal magyarázza, hogy a lassan megérkező devizahiteles elszámolások hatása fokozatosan lecsapódik, és sok korábbi devizaadós számára válik megdöbbentően világossá a saját helyzete. Így pedig sokan azt a megoldást választják a magas törlesztőrészletek fizetése helyett, hogy inkább eladják a lakásukat. A szokatlan méretű új kínálat hatására a 2015-ös tranzakciószám még a 2014-es évi szintet is meg fogja haladni.

A vártnál kisebb hatású lesz a csok

A forgalmat és árakat befolyásoló tényező lehetne még a második negyedévben a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) is, mely lassan elérhetővé válik néhány bankban, azonban sok még körülötte a bizonytalanság, és hatása várhatóan csak kismértékű lesz. A hitelezést nem vetette ugyan vissza a forintosítás, azonban ennek mértéke nem nagyobb, mint az összes lakáspiaci tranzakció 10-15 százaléka, és várhatóan hosszabb távon sem lesz magasabb ez az arány.

Feltűnő vsizont, hogy egyre jelentősebb az érdeklődés a lakás-takarékpénztári termékek iránt.

Robbanó albérleti piac, gyengélkedő lakásépítés, kiút még nem látszik

Balla szerint az ingatlanpiac mostani egyik legfájóbb pontja az, hogy továbbra is hiányoznak a jó minőségű és elérhető árú újépítésű ingatlanok. Egyelőre nem is látszik a kiút ebből a helyzetből, hiszen csak nagyon bizonytalan, kezdeti lépéseket, gyenge fejlesztői érdeklődést láthatunk.

Egy másik szembetűnő jelenség - és sokak számára rendkívül kellemetlen tény -, hogy miközben az albérleti piacon óriási a kereslet, gyakorlatilag hiányzik a kínálat. A bérleti díjak Budapesten egy év alatt 20-30 százalékkal növekedtek, egyfelől a fokozott kereslet, másrészt pedig az ingatlanok hasonló mértékű áremelkedése következtében. A lakásbérleti díjak az általános ingatlanpiaci áremelkedést követik.

Így szívatják a bérlakást keresőket

A kialakuló komoly hiány miatt megszaporodtak mára a visszaélések is az albérletek piacán. Ismét divatba jött a címlisták árusítása, ami 8-10 ezer forintos veszteséget és rengeteg bosszúságot okozhat egy-egy bérlakást kereső számára. Akik ráadásul sokszor belesétálnak abba a csapdába is, hogy csalóknak adnak át kauciót, akik több bérlő-jelölttől is átvesznek ezen a címen pénzt, miközben természetesen nincs lakás, ahová költözhetnének.