A kilencmilliárd forint összköltségű beruházás elől minden akadály elhárult: rövidesen elkészülnek a kiviteli, koncepció- és engedélyes tervek, majd 2015 szeptemberében elkezdődhet az építkezés, amely várhatóan 12-13 hónapig tart, és 2016 végére lehet kész az új Sóstói Stadion - mondta Vígh László, a beruházásért felelős miniszteri biztos Székesfehérváron, miután bemutatta az új létesítmény koncepció- és látványterveit. "Egy modern, a játékosok, a szurkolók és az újságírók igényeit tökéletesen kielégítő stadiont építünk. A 14 ezer férőhelyes nézőtér teljes egészében fedett lesz, külön lelátórészt kapnak például a családok, az ultrák, a sajtó képviselői, a VIP vendégek, sőt még úgynevezett VVIP skyboxokat is kialakítunk azoknak, akik valóban exkluzív körülmények közül szeretnék nézni a Videoton meccseit" - idézte Vígh Lászlót a nemzeti Sportközpontok közleménye (NSK).

A mostani stadiont nem bontják el teljesen, a főlelátó, illetve a fejépület szerkezete ugyanis megmarad. Körbe a földlelátókat viszont elbontják, és a kiszolgáló helyiségek egy része az új nézőtér alá kerül be - tette hozzá a miniszteri biztos.

NSK

A most bemutatott látványterveken az is látszik, hogy később újra földdel (fűvel) fedik be kívülről a létesítmény alsó részeit, így jobban illeszkedik majd a szomszédos természetvédelmi területbe.

"Nem csak focistadion, hanem egy többfunkciós létesítmény épül, amelyben a sóstói természetvédelmi területet bemutató látogatóközpont is helyet kap. De elfér majd a klubmúzeum és egy ajándékbolt is a főépületben" - tette hozzá Vígh László.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint a Sóstón megvalósuló beruházás több mint stadionrekonstrukció, sokkal inkább város-rehabilitációról beszélhetünk. "A stadion fejlesztése mellett egy sok évtizedes problémát is sikerül megoldani, hiszen a Sóstói Természetvédelmi Terület rehabilitációja egy olyan szimbolikus ügy városunkban, mint korábban a Mártírok útja volt. A természeti értékek megmentésével a pihenésre, rekreációra alkalmas zöld szíve lesz ez Fehérvárnak, és annak is örülök, hogy egy új multifunkcionális térrel gazdagodik városunk, mert a stadionban lehetőség lesz koncertek és előadások megtartására is. Hajrá Fehérvár! Hajrá Vidi!" - mondta Cser-Palkovics.

Forrás: NSK

A jelenlegi tervek szerint az NB1-es tabellát vezető Videoton ebben a szezonban még saját otthonában játssza hazai meccseit, nyáron azonban költözniük kell.

"Szeretnénk megköszönni, hogy a Videoton FC-t, mint a stadion bérlőjét is bevonták a tervezésbe. Örömteli számunkra, hogy az általunk javasolt sportszakmai szempontokat is figyelembe vették, illetve a mérkőzések rendezése kapcsán, a szurkolói kiszolgálás fejlesztésére tett ajánlásaink is belekerültek a tervekbe. A folyó szezont még teljes egészében a Sóstói Stadionban fogjuk végigjátszani, a bajnokság lezárását követően kerül csak sor a költözésre. A felújítás ideje alatt, ahogyan azt már korábban is kommunikáltuk, a Videoton FC otthona a felcsúti Pancho Aréna lesz" - mondta el Balogh Attila, a Videoton FC-t üzemeltető Fehérvár F.C. Kft. ügyvezetője. Kérdésre elmondta: nem zárható ki az új stadion nevének értékesítése sem.

Forrás: NSK