Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Győrben − amint Molnár Kristóf, az Openhouse Győr-Belváros Ingatlaniroda ügyvezetője lapunknak elmondta − a legtöbb vásárló garázshoz köti a lakásvásárlást, így azok is elkelnek a lakással, házzal. Ennek ellenére van kínálat, amit a beragadt lakásprojektek is bővítettek, amelyekben a garázsok ára a kezdeti 2-2,5 millió forintról 1,5-2 millióra csökkent, de így sincs nagy érdeklődés irántuk. A garázs ára is helyfüggő: egy belvárosi teremgarázshely ára 2 millió forint körüli, távolabb már 900 ezer−1 millió forint között is hozzá lehet jutni egy-egy zárt gépkocsihelyhez. Győrben a bérlet nem jellemző.

Debrecenben mind a lakásokhoz kialakított teremgarázshelyekből, mind a régebbi társasházak földszintjén található garázsokból és a különálló építményekből széles a kínálat. Az eladási árak itt is csökkentek, ami meg is mozgatta a befektetők fantáziáját. Kovács Rajmund, a Debreceni Ingatlan Stúdió tulajdonos-ügyvezetője szerint − bár a bérleti díj nem magas, ezért hosszabb megtérülési idővel kell számolni −, a legtöbb garázst befektetési céllal vásárolják. Legkeresettebbek a társasházak alatti, általában 14-16 négyzetméteres garázsok, amelyek ára − függetlenül a városrésztől − 1,2−2 millió forint között szóródik. A teremgarázshelyek ára 500 ezer forinttól 1,5 millióig terjed. A befektetőkön kívül csak kevesen vásárolnak garázst, inkább a bérlés jellemző. A bérleti díj évek óta havi 10 ezer forint körül mozog.

Veszprémben a jó helyen elhelyezkedő, 18-22 négyzetméteres garázsokból és a teremgarázsokból is hiány mutatkozik, ezeket ugyanis sokan tárolónak használják. Városrészenként és az adottságok szerint is eléggé szórtak az árak − mondta Veszprémi Gergely, az Openhouse Veszprém Ingatlaniroda vezetője. A Bakonyalja városrész az egyik legdrágább: itt 2 millió forintot kell egy-egy garázs tulajdonjogáért fizetni. A teremgarázsbeli beállóhelyek ára 500-600 ezer forint, míg bérelni havonta 15 ezer forintért lehet. A Cholnoky lakótelepen 1,4-1,6 millió forintos eladási árral és havi 10-12 ezer forintos bérleti díjakkal kell kalkulálni, míg az Egyetemvárosban 600 ezer és 1,1 millió forint között szóródnak az árak, és 6−15 ezer forint között vannak a bérleti díjak.

Sopronban is kínálati a piac. Bár az elmúlt évben − mivel a városban kevés a kiadó olcsó lakás és albérlet − több tulajdonos komfortosította garázshelyiségét, és havi 20-30 ezer forintért kínálja, amire az Ausztriában idénymunkát vállaló magyarok részéről megnőtt az igény. Ők csak aludni járnak vissza a városba, erre pedig − Hadarics Kristóf, a Biztos Siker Bt. ingatlanszakértője szerint − ideális a "garázslakás". A Deák tér a legdrágább, ahol a zárt gépkocsitárolókért akár az 1,8 millió forintot is elkérik, míg a volt Mafit területén egy-egy hasonlóért már csak 800 ezer forint körüli árat kell fizetni. Az új teremgarázsok ára 1,3 millió forint körüli, a garázsbérleti díj havi 6−10 ezer forint között mozog.

Miskolc garázspiacát a túlkínálat jellemzi, a kereslet ugyanakkor visszafogott. A Demeter Ingatlaniroda tapasztalata szerint viszont a lakásvásárlásnál egyik fő szempont a biztonságos gépkocsitároló, ennek hiánya miatt gyakran hiúsul meg a lakásvétel. Az árak az említett bőség miatt csökkentek a városban is: két-három éve épült teremgarázsbeli helyet például az eredeti 2,2 millió forint helyett ma 1,5 millióért meg lehet szerezni, de van olyan lakóparki projekt, ahol a gépkocsitárolót a lakást megvásárló már ingyen megkapja.