Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Ötvenhatosok terén megvalósülő közgyűjteményi épületegyüttes olyan léptékű kulturális fejlesztés, amilyenre az elmúlt 100 évben nem volt példa. Az új múzeumépületek mellett megújul a Városliget is, ezáltal nem csak  az eredeti funkciójához hűen,  igazi szórakoztató, kulturális népparkká válhat, de Európa egyik legvonzóbb kulturális és szórakoztató centruma is lehet - fogalmazott Balog Zoltán.

A héten megjelent kormányhatározat szerint április végéig el kell készíteni az egész városligeti rekonstrukció koncepcióját, benne az Állatkert bővítésével, a Petőfi csarnok átépítésvel és a Fővárosi Nagycirkusz megújításával, június végéig pedig  a Múzeumnegyed épületeinek építészeti, tartalmi koncepcióját kell összeállítani, úgy, hogy alapjául szolgálhasson az év második felében kiírásra kerülő nemzetközi építészeti tervpályázatnak.

A Múzeumnegyedben öt új múzeumépület épül, felújítják a 65 éve nem látogatott Román Csarnokot és egy új restaurálási, raktározási csarnokot is létrehoznak. A megvalósításra 70 milliárd forintot szánnak, amelynek döntő hányadát uniós forrásból kívánják finanszírozni, ebben úgy néz ki, nagyobb lesz a mozgástér, mint az előző ciklusban, s  mintegy 10 százalékos költségvetési részesedést terveznek - tette hozzá az erőforrás miniszter.

Mint kiemelte, a nemzetközi tervpályázat az európai közvéleménybe való bevezetést is szolgálja,  a projekttől ugyanis azt remélik, hogy általa a Városliget Európa egyik legsokrétűbb turisztikai célpontjává válik. A Városliget rekonstrukciója becslések szerint további 50 milliárddal fejeli meg a Múzeumnegyed 70 milliárdját, s mindkét beruházás befejezését 2018 elejére tervezik.


Magyarországon több mint 90 éve valósult meg utoljára középület nemzetközi tervpályázat útján, ezért is történeti jelentőségű a projekt  - emlékeztett Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, miniszteri biztos. Az új épületek fontosságát hangsúlyozva kiemelte, az ide kerülő gyűjtemények egyikének sem volt eddig eredetileg is múzeumnak épült otthona.

Kétlépcsős lesz a tervpályázat, először egy ötletpályázatot írnak ki az épületek elhelyezésére, ezt követően az öt épületre egyszerre írják ki magát a nemzetközi építészeti tervpályázatot, amelyről 2014 tavaszán dönteni is szeretnének már - fogalmazott Baán. A projekt előkészítésére a kormányhatározat szerint 100 millió forint áll rendelkezésre.