Indul a hajsza az új lakásokért

Idén akár 12 ezer új lakás épülhet 2016-ban Magyarországon, a ma nyíló Lakás 2016 kiállításon pedig 5 ezer új lakás közül válogathatnak az érdeklődők.
Napi.hu, 2016. május 6. péntek, 10:33
Fotó: Stockfresh

A nemrég frissített csok és az új építésű lakásoknál 5 százalékra csökkentett áfakulcs is hozzájárul ahhoz, hogy megugrott az érdeklődés az új lakások, házak iránt.

Az elmúlt időszakban még az ingatlanpiac iránt kevéssé érdeklődők is érzékelhették azt, hogy emelkedtek a lakásárak. Az eladások ugyanakkor töretlenül nőnek, a 2000-es évek végi válság idején éves szinten mért 90 ezer adásvételt úgy tűnik végleg magunk mögött hagytuk: tavaly 135 ezer lakást adtak el, idén pedig megközelíthetjük a válság előtti évek 160 ezres átlagát.

Ma kezdődik a Lakás 2016, Magyarország legnagyobb ingatlanpiaci kiállítása és vására: május 6-8. között a Millenárison. Az eseményen 70-nél is több kiállítóval találkozhatnak a látogatók. Köztük természetesen a legnagyobb lakásprojektekkel, például a Metrodom Young-gal, a Sasad Ligettel vagy a Dagály Residence-szel, de olyan exkluzív fejlesztésekből is válogathatnak, mint a Klauzál Residence, vagy a Marina Part. Összesen 5000 új lakás közül válogathatnak a vásárlók.

A péntekről vasárnapig tartó kiállításra a belépés ingyenes. A Lakás 2016 remek alkalmat nyújt az új lakásokra vadászóknak, hogy megelőzzék a tömeget és hamar jussanak lakáshoz. A gyorsaságnak ezúttal vélhetően nem csak az a tétje, hogy ki költözhet be hamarabb új lakásába, hanem az is, hogy később valószínűleg magasabb árakon lehet majd lakáshoz jutni.

A cikk a Portfolio.hu támogatásával készült.

HOZZÁSZÓLÁSOK