Tavaly a budapesti Vörösmarty tér volt a legdrágább az országban: az ottani lakások négyzetméterára meghaladta 1,6 millió forintot. A fővárosban a tízes toplistán az V. kerületi utcák mellett a budai hegyvidéki kerületek is delegáltak szereplőket a ranglistára - derül ki a portál összeállításából.

Továbbra is masszív fölényben voltak 2019-ben a fővárosi V. kerület lakásai az eladási négyzetméterárak alapján felállított tavalyi országos ranglistán - derül ki az ingatlan.com hivatalos KSH Ingatlanadattárán alapuló összeállításából.

Eszerint a legolcsóbb és legdrágább lokációk ingatlanárai között több mint nyolcvanszoros volt a különbség, ami a jelenlegi kínálati piacon még tovább nőtt. Egy négyzetméterre vetítve idén decemberben több mint százhúszszor annyit kértek az ingatlan.com-on hirdető tulajdonosok és ingatlanközvetítők a legdrágább utcában található lakásokért, mint a legolcsóbb utca házaiért.

Első hely, több mint 1,6 millió forintért

A Vörösmarty tér Budapest, egyben az ország legdrágább része, az itt lévő lakásokért 1,619 milliós négyzetméterárat fizettek a vevők tavaly, 2018-ban pedig a közeli Dorottya utca volt az első 1,596 milliós árral.

A Budai Várban található Úri utca szerezte meg a második helyet, a harmadik pedig a II. kerületben lévő Eszter utca, előbbi majdnem 1,5 milliós, utóbbi közel 1,4 milliós négyzetméterárral zárta a múlt évet. A fővárosi és országos tízes toplistán az V. kerület van fölényben. A Zrínyi utca, a Apáczai Csere János utca. az Aulich utca, a Garibaldi utca, a Stollár Béla utca lakásaiért 1,184-1,354 millió forintot kellett adni a lakások négyzetméteréért.

Pest megyében Budaörs a favorit: a település Árok utcája mellett a Puskás Tivadar utca és a Domb utca szerepel az első háromban, négyzetméterenként 862 ezer-819 ezer forintos árcímkével. Budapest agglomerációjában még Dunakeszi, Pomáz, Budakalász és Diósd különböző utcái kaptak helyet a legdrágábbak mezőnyében.

Végletek

Az ország többi része közül tavaly a Balaton környéke számított a legdrágább területnek. Balatonakarattyán 861 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző, ezzel az első helyen áll a település, majd Tihany következik 834 ezer forinttal. A harmadik a siófoki Beszédes József sétány, itt 827 ezer forintért kelt el az ingatlanok négyzetmétere. A vidéki top tízben Zamárdi, Balatonlelle és Balatonfüred is helyet kapott.

Az országos lista másik végén Szemely, Igar, Tarnazsadány, Bihartorda és Mezősas szerepel. E településeken 20-21 ezer forintos négyzetméteráron lehetett lakóingatlant vásárolni a múlt évben.

Több mint 120-szoros különbség a jelenlegi kínálatban

Az ingatlan.com 180 ezer eladó ingatlanhirdetés alapján azt is rangsorolta, hogy december első felében melyek voltak a legdrágább és legolcsóbb utcák. Az élen a tavalyi dobogós I. kerületi Úri utca áll, itt négyzetméterenként 2,3 millió forintot kérnek az eladó lakásokért. Az ezüstérmes az V. kerületi Széchenyi utca lett 1,9 millió forintos kínálati négyzetméterárral. A harmadik helyen szintén a Budai Várban található Tárnok utca végzett 1,7 millió forintos négyzetméterárral.

Az összeállítás szerint Magyarország legolcsóbb közterülete a Borsod megyei Karosban van, ahol a Petőfi Sándor utcai ingatlanokért négyzetméterenként átlagosan csak 19 ezer forintot kérnek. A legkedvezőbb árú utcák további dobogósai holtversenyben végeztek 25 ezer forintos kínálati négyzetméterárral. Ezeket a Békés megyei Eleken, a Borsod megyei Sárospatakon és a Somogy megyei Vízváron kell keresni.

Rekorder utcák 2020. dec. (ezer Ft/négyzetméter)
TelepülésUtcaÁtlagár
Legdrágább
BudapestÚri utca2 291
BudapestSzéchenyi utca1 889
BudapestTárnok utca1 714
BudapestBelgrád rakpart1 693
BudapestBem rakpart1 669
Legolcsóbb
KarosPetőfi Sándor utca19
ElekArany János utca25
SárospatakKölcsey Ferenc utca25
VízvárSzent István utca25
HartaArany János utca27
Forrás: ingatlan.com