Tovább drágultak a lakások

Az első fél évben átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak a lakások a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint Magyarországon, ahol egy ingatlan átlagos négyzetméterára idén nyáron 336 ezer forintba került - írja az MTI az OTP Ingatlanpont tájékoztatása nyomán.
Szász Péter, 2018. szeptember 6. csütörtök, 13:11
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Budapesten az ingatlanok átlagára az első fél évben 12 százalékkal emelkedett, 15-20 százalék közötti volt az árnövekedés a X., XV., XVII., XVIII., XIX. és XXI. kerületben, illetve 14 százalék feletti az V. kerületben, annak ellenére, hogy itt az ingatlanok átlagos négyzetméterára már meghaladta a 820 ezer forintot.

A megyeszékhelyek közül kiugróan, 23 százalékkal drágult Szekszárd, ahol a lakások átlagos négyzetméterára 226 ezer forint. Az első fél évben az átlagár Szombathelyen 4 százalékkal csökkent, Kecskeméten 18 százalékkal emelkedtek az ingatlanok árai, így Bács-Kiskun megye székhelye 310 ezer forintos négyzetméterárral a legdrágább nagyvárossá vált. Győrben visszafogottan, 4 százalékkal nőttek az átlagárak.

Az első fél év adatai alapján kissé mérséklődtek a lakásárak Vas és Pest megyében, ahol már korábban is elérték az országos átlag 67-73 százalékát. Komárom-Esztergom megyében és Zalában vélhetőleg a viszonylag alacsony bázis az oka annak, hogy most kiugró, 19 és 22 százalékos növekedés látható, de az árak még így is az országos átlag mindössze 57-62 százalékát érik csak el. Az országban legolcsóbban Nógrád megyében lehet ingatlant vásárolni, ahol az átlagos négyzetméterár nem éri el a 80 ezer forintot sem.

A közlemény szerint az ingatlanok iránti keresletet némileg visszafoghatja, az árak növekedését elvileg mérsékelheti, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tovább szigorított a jelzáloghitelezés szabályain. Ugyanakkor a lakásépítéseknél alkalmazott kedvezményes általános forgalmi adó jövőre esedékes kivezetése élénkítheti az előrehozott újlakás-vásárlásokat, amelyek így tovább növelhetik a keresletet és az árakat is.

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője azzal számol, hogy az év egészében sem törik meg a dinamikus ingatlanár-növekedés tendenciája.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK