A Duna House adatai szerint szeptemberben országosan 12 708 ingatlan cserélt gazdát, valamint 75 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitelt vettek fel a vásárlók.

Szeptemberben ugyan elmaradt az ingatlanforgalom az egy évvel korábbihoz képest mintegy 5 százalékkal, de az egész negyedévet nézve már nyoma sem volt a korábbi visszaesésnek, és a piac az egy évvel ezelőtti intenzitást mutatja.

A jelzáloghitel-piacon szintén fellendülés jelei látszanak a társaság szerint, a becsült 75 milliárd forintos volumen ugyanis megegyezik a tavalyi jegybanki tényadatokkal, és negyedéves összehasonlításban is jól teljesített a piac. Az idei év harmadik negyedévében összesen közel 225 milliárd forint hitelt fordítottak az emberek lakáscélokra a becslések és a jegybanki adatok alapján.