A 2023-as év visszaesés lesz az ingatlanpiacon, de annak is megvan az esélye, hogy 2024-ben pedig újra beindulnak a tranzakciók, mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank és az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Véleménye szerint nem várható olyan mélységű és hosszú válság, mint ami 2008 környékén volt, amikor 40 százalékos visszaesést tapasztaltak.

Most az látszik, hogy a 2024-es lakásátadásoknál 1,5 millió forintos négyzetméter árral számolhatnak a Budapesten vásárlók.

Az idei évben kivárás van a lakáspiacon, a vásárlások elhalasztása lesz jellemző - tette hozzá az elemző. Ugyanakkor ilyenkor lehet nagyon jó üzleteket is kötni.

Példaként említette: hogy vannak olyan vállalkozások, melyek ilyenkor indítanak több száz lakásos projekteket, ezek a cégek a szakértő szerint előfordulhat, hogy megerősödve jönnek ki a bátorságuk miatt. A beruházók számára jó hír, hogy az 5 százalékos általános forgalmi adót (áfa) még két évvel kitolta a kormány, így lehetőséget kaptak a kivárásra.

A 2008-as válsághoz hasonló állapotok uralkodnak

A koronavírus-járványt követően az alacsony banki kamatok hajtották az ingatlanpiacot Csorba Dániel szerint. Az ingatlanszakértő a Napi.hu podcastjában elmondta, hogy tapasztalataik szerint az elmúlt években a tranzakciók több mint 80 százaléka tartalmazott valamilyen hitelkonstrukciót, így egyértelmű volt, hogy a magas kamatok magukkal rántják a keresletet.

2022-ben reálár-növekedést tapasztaltak országosan. Ugyanakkor a 2023-as év ingatlanárainak alakulása megjósolhatatlan, kisebb csökkenést jósolnak, 2022-es év nagyjából 10-15 százalékos növekedéssel zárt, tavaly még 23 ezer új lakás épült országosan, idén húszezer lakás feletti újlakás építést nem várnak az elemzők.

Utalt arra, hogy éppen egy évvel korábban 2022. február 9-én azt jósolták, nagyon nagyon durva pörgős év lesz a tavalyi, nagy forgalommal, növekvő árakkal, és 2020 óta benne volt a levegőben, hogy trendfordulónak kell érkeznie. Ezzel szemben egy eseménydús év volt a tavalyi, kitört az orosz-ukrán háború, elszálltak a rezsidíjak. Jelenleg egyértelmű ciklusforduló van a piacon, lassult az ingatlanok áremelkedése. A hitelkamatok emelkedése is hatott a forgalomra.

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a tranzakció szám 5 százalékkal csökkent 2021 első félévéhez képest, ugyanakkor nőtt a befektetési céllal vásárlók aránya, ez Budapesten meghaladhatja az 50 százalékot is.

Árak alakulása MNB adatok alapján 2022. harmadik negyedévében negatívba fordult, a reálár-emelkedés, a nominális drágulás Európa-szerte lassult. Már a Pest megyei várásokban is ezt tapasztalják - mondta Valkó Dávid.

Az OTP Ingatlanpont adatai szerint tavaly ősszel 6,6 százalékos volt az ingatlanok alkuszintje. Megyei szinten 2022. harmadik negyedévében az egy évvel korábbi adatokhoz képest 30 százalék feletti drágulás volt Baranya megyében, Komárom-Esztergom megyében és Csongrád-Csanád megyében is.

Az árak elérték a csúcsot:
  • Budapesten 812 ezer forint az átlagos négyzetméterár,
  • Somogy megyében 578 ezer forint,
  • Hajdú-Bihar megye, Pest megye és Győr-Moson Sopron megye 530 ezer forintos négyzetméterárakat kínál.

A megyeszékhelyek közül Veszprém viszi a prímet 628 ezer forintos négyzetméterárral, Debrecen 605 ezer forintos átlagáron, Győr és Székesfehérvár 570 ezer forintos négyzetméteráron kínálta a lakásokat. 

Az OTP Ingatlanpont jutalékbevétele éves szinten 4 százalékkal nőtt tavaly, és igaz, hogy 2022-ben 5 százalékkal kevesebb ingatlant értékesítettek, mint egy évvel korábban, de 2021 kiugróan jó év volt, így ez a csökkenés messze elmarad piac egyértelműen negatív várakozásaitól - mondta Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont Kft. ügyvezető igazgatója.

Véleménye szerint, aki idén ingatlan vásárlásban gondolkozik, nem feltétlenül érdemes kivárnia. Különösen igaz ez az újépítésű lakások vagy energetikai korszerűsítésen átesett ingatlanok esetében, ahol a kínálat nem bővül olyan mértékben, mint a kereslet. A szakember hosszabb értékesítési időket, nagyobb alkulehetőséget vár és ingatlantípusoként szegmentálódó piacot, ahol ismét felértékelődik a szakértelem mind az eladók, mind a vevők számára.

hozamszintek változását követve a lakáshitel kamatok 2022 végére egyes szegmensekben két számjegyűre változtak, azonban az ingatlanpiachoz hasonlóan a hitelpiac helyzete is jobb annál, amire 2022 végén számítottunk és a lakossági várakozások is pozitívabbak – mondta Kormos Zoltán, az OTP Pénzügyi Pont Zrt. értékesítési igazgatója.

A magas kamatok mozgatják a piacot

2022 teljes évben az OTP Pénzügyi Pontnál megkötött lakáshitel szerződések volumene 5 százalékkal növekedett 2021-hez képest és idén januárban is sokan hozták meg a 2022 második felében elhalasztott döntéseket a lakáshitel igénylésekre vonatkozóan. Ennek köszönhetően az év első hónapjának eredményei felülmúlták a hálózat várakozásait. A szakértő szerint idén a korábbinál magasabb kamatok miatt valamelyest átalakul a lakáshitelezési piac és megnő az állami támogatások szerepe, amelyek továbbra is pozitív hatást gyakorolnak majd a hitelezési piacra, bár a korábbitól elmaradó mértékben.