Az elmúlt évben jelentősen átalakult az ingatlanpiac keresleti oldala. A pandémia következtében a vevők lakásvásárlási motivációja is jelentősen megváltozott. „Előtérbe kerültek a kertkapcsolatos ingatlanok, köztük is reneszánszát élik a zártkertek, hiszen alacsony áruk miatt jelentősen megugrott kereslet irántuk. Emellett a nyaralók értéke is tovább nőtt, a szezonalitást felváltotta az egész éves, állandó kereslet, ami egyelőre jóval magasabb, mint a kínálat, így például a balatoni ingatlanárak is egyre inkább közelítenek a fővárosiakhoz” – állítja Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

Az agglomeráció is tovább erősödött, a kiköltözési hullám pedig nem csak Budapestre jellemző, hanem szinte kivétel nélkül az ország többi nagyvárosára is. Idén november végéig közel 140 ezer tranzakciót ütöttek nyélbe a hazai ingatlanpiacon, aminek jelentős részét az agglomerációba kiköltözők adták”.

A Duna House szakértőinek tapasztalatai alapján a panelotthonok átlagos négyzetméterára 4-13 százalékkal növekedett a fővárosban az elmúlt egy évben, míg vidéken ez az arány 3-12 százalék közötti. A budapesti téglalakások esetében átlagosan 9-17, a vidékieknél pedig 18-28 százalékkal emelkedtek a négyzetméterárak 2020-hoz viszonyítva.

Ugyanakkor az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára Budapesten az év végére meghaladta az 1 millió forintot, sőt, tovább is emelkedhet, főleg, ha a rozsdaövezeti területek kijelölése után megkezdődik azok rehabilitációja is. De a valóságot beárnyékolhatja a munkaerő és az építőanyagárak bizonytalan helyzete.

Mi várható 2022-ben? A Duna House vezetése szerint, az idei év tapasztalatai alapján aktív piac várható 2022-re is, amihez mintegy 150 ezer tranzakciót becsülnek. A lejáró és határidős kedvezmények, mint a falusi CSOK, a zöldotthon program vagy a Babaváró pedig tovább élénkíthetik a forgalmat.

Hogyan alakul a hitelezés?

A jelzáloghitelezés piacán viszont a kihelyezett hitelek volumenében nagyobb a bizonytalanság, így a Duna House szakemberei -10 és +10 százalék közötti sávban prognosztizálják a következő évet. A határidős és kifutó otthonteremtési támogatások növelhetik a volument, de kérdéses, hogy a bizonytalanabb gazdasági helyzet, az emelkedő kamatkörnyezet és az országgyűlési választások utáni időszak milyen hatással lesz a keresletre. Az alacsonyabb jövedelműek hitelképessége a januártól magasabb minimálbér és garantált bérminimum miatt javulhat, de ez jelentősen nem fogja befolyásolni a kihelyezett hitelek volumenét.

A kereslethangsúlyos piacon azonban így is további áremelkedés várható, általánosságban 5-10 százalékos, lokációtól és lakástípustól függően eltérő mértékben. „Nem érdemes kivárni a lakásvásárlással, hiszen a kamatemelés és a gazdasági helyzet nehezítheti az ingatlanszerzést. Várhatóan a befektetések szerepe is erősödni fog, az emelkedő inflációs környezetben ugyanis a reáleszközök felértékelődnek. Keresleti bizonytalanságot csak a jövő évi választások miatti esetleges változások, illetve a Covid-19 járvány esetleges 5-6. hullámai okozhatnak” – hangsúlyozta Benedikt Károly.