A készházépítő cégek július végén, augusztus elején még bizonytalanok voltak benne, lesz-e munkájuk, miből fognak megélni, szeptember közepétől azonban egyre több lett megbízás, előfordult, hogy naponta két szerződést is kötöttek a megrendelőkkel  - mondta lapunknak Kárpáti József, az ÉVOSZ-MAKÉSZ Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szakmai Tagozat elnöke.

A bizonytalan gazdasági helyzet miatt sokan gondolkoztak telekvásárlásban, október elejére megugrott a kisházak iránti érdeklődés és a szerződés kötés száma is. Ugyan "békeidőszakban" is ilyenkor jellemző a fellendülés, Kárpáti szerint azonban ekkora növekedésre nem számítottak a piaci szereplők. Véleménye szerint a tavaszi karantén állhat annak a trendnek a hátterében, hogy a panellakásokat eladva, pici kertes házakat építtetnének sokan.

Kecskemét kertvárosaiban és a közeli településeken a kiosztott telkek gyakorlatilag 2 hét alatt elkelnek, a 660 négyzetméteres telkekre 2 darab 51 négyzetméteres ház építhető, így még 27 százalékos áfával kalkulálva is kijön 24-26 millióból a könnyűszerkezetes, kertes ház, amit tapasztalatai szerint 48 órán belül el lehet adni.

Ebben a piaci környezetben valósággal robbant az 5 százalékos áfa visszahozataláról szóló bejelentés, aminek hallatán a megrendelők megtorpantak, és visszaléptek a szerződésektől. Egyelőre ugyanis sok tényező nem ismert, közte például, hogy vajon ismét minden, 300 négyzetméter alatti lakásra vonatkozik-e az 5 százalék, vagy valamilyen szempont szerint szelektál a jogszabály. Fontos kérdés, hogy mikortól hatályosul a kedvezményes áfa és milyen építkezésekre vonatkozik - veti fel Kárpáti.

Visszalépnek a szerződésektől

Amennyiben ugyanis 2021 január 1-től lép életbe az új törvény, az nagy baj lenne, mivel már tömegével jönnek a leállást kérő telefonok, arra hivatkozva, hogy a folytatást csak az 5 százalékos áfa életbe lépése után kérik. Az ügyfelek visszalépnek a megkötött szerződésektől, az új szerződők szintén a kivárás mellett döntenek, így a cégek nem tudják, mire számítsanak a hátralévő hónapokban - magyarázza Kárpáti az új helyzetet.

Közben ismét emelkedik az építőanyagok ára és a bérek is, de a tagozat elnöke szerint ez csak 1-2 százalékos pluszt jelent a kivitelezési költségben. Véleménye szerint az előző időszak tapasztalataiból kiindulva óvatosabban fognak szerződni a kivitelezők, hogy az esetleges szállítói késedelem miatt ne csússzanak ki a kedvezményes áfa határidejéből.

A szakember attól tart, hogy a környezettudatosság háttérbe szorul az újabb hullámban is, s csak az lesz a fontos, hogy a családok tulajdonhoz jussanak. Így ismét szaporodhatnak az elavult, energiafaló nem környezettudatos, akár a szigorú jogszabályokat is megkerülő kivitelezések. A kedvezőtlen folyamatot ellensúlyozhatná, ha a támogatott áfájú házaknál kiemelten ellenőriznék az energiahatékonysági követelményeknek való megfelelést, hogy végre azok a cégek is juthassanak előnyhöz akik a minőséggel, a jogszabályoknak megfelelő munkával, a környezettudatosságot is szolgáló épületeikkel, jelennek meg a piacon - hangsúlyozta Kárpáti József.

Üdvözlik az 5 százalékos áfát az ingatlanfejlesztők

Üdvözli a 2016-ban bevezetett 5 százalékos áfakulcs megtartását, folytatását az újlakás-építéseknél a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK). Kiss Gábor alelnök úgy véli, hogy a kormánydöntés lehetőséget biztosít az ingatlanpiacon a kínálati oldal megerősödésére, és a kedvezményes áfának köszönhetően "lélegzetvételhez jut a piac", ám a megfelelő kínálat kellő mértékű felépülése éveket vesz igénybe. A hosszú távú, kiszámítható szabályozás a piac számára nélkülözhetetlen, ezért az IFK a kedvezményes áfa további, több cikluson átívelő meghosszabbítását támogatja.

A mostani döntés szerint a kedvezményes áfa azokra az építkezésekre is vonatkozik, amelyeknek jelenleg is zajlik a kivitelezése. Az új fejlesztések számára 2 éves időszak áll rendelkezésre (2022. december 31-ig), hogy megtegyék az előkészületeket, mely időtartam alatt az építési engedélyt meg kell szerezni. A szabályozástól függően (építési engedély megléte vagy megkezdett kivitelezés) 5 év áll rendelkezésre, hogy a beruházásokat az építők befejezzék, és a lakásokat átadják - ismertette az IFK alelnöke. Hozzátette: az IFK tanulmányozni fogja a részleteket, várja a jogszabály megjelenését.

A piac és a szakmai elemzések már tavaly év vége óta folyamatosan jelzik, hogy a 4 éves, kedvezményes áfa időszak után, az 5 százalékos áfa kivezetésével negatív spirálba került a lakásépítés, s a kínálati oldal összeomlásának csak a Covid miatti visszaesés eredményeként nincsen még látványos hatása. A rozsdaövezeti, nyílt végű 5 százalékos áfa program egy részlegesen jó megoldási terv volt, mert bár csak szűkebb, lehatárolt területeken, de kiszámítható, tervezhető módon lehetett volna beruházásokat indítani. Ennek a bejelentése időben megtörtént, de a megvalósítása elhúzódott, így a piaci élénkítés helyett hibernációt, kivárást okozott. A mostani, területi korlátozás nélküli 5 százalékos áfa nagyon jó irányt jelent, mert lélegzetvételhez jut a piac - összegezte Kiss Gábor, az IFK alelnöke.

Csúcsra járatás vagy kiszámíthatóság?

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) közleménye építésgazdasági szempontból azt hangsúlyozza, hogy a csúcsra járatás helyett a kiszámíthatóság, a tervezhetőség ad olyan gazdasági környezetet, amelyben hatékonyabban, olcsóbban, jobb minőségben készülhetnek el a magyar otthonok.

Az 5 százalékos áfakulcs bevezetése akkor jelent valódi segítséget az építésgazdaságnak, ha a 2022. évi határidő lejárata utáni időszak is tervezhető, beláthatóak az ezt követő időszakra vonatkozó kormányzati elképzelések. Az építőanyaggyártási és kivitelezési kapacitások tervezésénél, a szakképzésnél évtizedes előre tekintés szükséges. Az elérhető árú, építészeti és műszaki szempontból is minőségi lakások építéséhez elengedhetetlen a jól működő hazai építőipar - írják kommentárjukban.

Áfakulcs emelése helyett szektorális különadó

A TLE szerint az éles váltásokat kiküszöbölhetné egy olyan szabályozás, amely az áfa megváltoztatása nélkül, egy a kivitelezést vagy az adásvételt terhelő szektorális különadóval hangolná finomra az ágazat adóterhelését. A különadó mértékének kis lépésekben való változtatásával a kormány reagálni tudna az aktuális konjunkturális ciklusra, a kormányzati célok alakulására. Vizsgálható, hogy az áfakedvezmény finomra hangolható-e olyan feltételekkel, hogy az valóban a kívánt célcsoporthoz (fiatal, gyermeket vállaló hazai családok) jusson el, ugyanakkor ösztönözze a kívánt építési volument. A szektorális különadó egy ingatlanfejlesztési alap bevétele lehetne, amelyből az építéseket ösztönző intézkedéseket lehetne finanszírozni.

Szinte az utolsó pillanatban érkezett a bejelentés

Visszatérhet az elmúlt négy évben tapasztalt lakásépítési lendület az ismét életre hívott kedvezményes, 5 százalékos lakásáfának köszönhetően - állítja az ingatlan.com elemzése. A nagyvárosokban elinduló rozsdaövezeti program keretében már eddig is öt százalékos áfakulccsal számolhattak a beruházók, de ez leginkább csak a budapesti építkezéseket segítette - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A legújabb bejelentés az országban épülő valamennyi lakásra vonatkozik, így a családi házak és az eladási céllal társasházi lakások építése is új lendületet kaphat.

Lesz, akinek ez már most több milliós árcsökkenést jelent

Az ingatlan.com szakértője szerint a kedvezményes lakásáfa árakra gyakorolt hatása attól is függ, hogy mennyire növekszik az új lakások kínálata, és a vevők milyen arányban vásárolnak saját vagy befektetési célra. A szakember azt is elárulta, hogy azok a vásárlók, akik az elmúlt időszakban már 27 százalékos áfakulccsal vettek új lakást, már most több millió forintos árcsökkenésnek örülhetnek. A 2020-ban történt áfaemelkedésből adódó kockázatok miatt a legtöbb beruházó az ingatlan nettó vételárát és a mindenkor aktuális áfa összegét kérte az előszerződésekben a vevőktől. Az áfacsökkentés miatt viszont így a vevők jóval kevesebbet fizethetnek ezekért az ingatlanokért - fogalmazott Balogh László.

Az ingatlan.com kalkulációja szerint egy nettó 40 millió forintos ingatlan bruttó vételára 27 százalékos áfával eredetileg 50,8 millió forint lett volna. Ha viszont 2022 végéig befejeződik az építkezés, akkor a vevőknek csak 42 milliót kell fizetni érte, ami majdnem 9 millió forintos árcsökkenést jelent. A szakértő hozzátette, hogy a most futó építkezések egy részében már 2018 novemberében rendelkezésre állt a jogerős építési engedély, így azokat 2023-ig már eredetileg is öt százalékos áfakulccsal lehetett értékesíteni.