Miközben Budapesten stagnált a kereslet, az ingatlan.com által vizsgált vidéki városokban átlagosan 5 százalékkal többen érdeklődtek az eladó lakóingatlanok iránt, de például Tatabányán 36, Dunaújvárosban 30, Békéscsabán pedig 21 százalékos volt a növekedés, ami vélhetően a csok bővítésének köszönhető - mondja Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Néhány városban, például Nyíregyházán, Szolnokon és Szekszárdon ugyanakkor visszaesett az érdeklődők száma.

Az elemzés azt is megvizsgálta, hogy a különböző városokban hány négyzetméterre elég a csok keretében július 1-től a kétgyermekes családoknak nyújtott 10 millió forintos államilag támogatott lakáshitel és a gyermekekre járó 1,43 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatás összege. A kínálati adatok alapján a 11,43 millióból Salgótarjánban több mint 90 négyzetméter, Hódmezővásárhelyen közel 50 négyzetméter, Békéscsabán pedig 48 négyzetméter vásárolható. Budapesten 16 négyzetméterrel, vagyis egy szobával nagyobb lakáshoz juthatnak az érintettek ebből az összegből.

A használt lakásra felvehető, kedvező konstrukciójú 10 és 15 millió forintos államilag támogatott lakáshitelt -  amelynek maximum fixen évi 3 százalék lehet a kamata - is csak azok vegyék fel, akik hosszú távon is vállalni tudják a törlesztést, amelynek összege egyébként nem változik. Kiemelte azt is, hogy a kétgyermekesek számára  adható 10 millió, illetve a háromgyermekesek által felvehető 15 millió forint a hitelösszeg maximuma, akinek ennél nincs szüksége ennyire a költözéshez, az kisebb összeget is igényelhet - mondta Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője.