A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Lassan élénkül a Dráva-völgyi piac, Horvátország uniós csatlakozása leggyorsabban az M7-es mentén, Letenye környékén hozhat érdemi változást − vélik a környékbeli ingatlanközvetítők. A város határában már kereskedelmi és logisztikai központ épül, s a magyar−horvát−szlovén hármas határ menti, kiváló infrastrukturális adottságokkal rendelkező térség idegenforgalmi szempontból is egyre vonzóbb.

Kapitány Tamás, a helyi piacot jól ismerő Kapitány és Társai Ingatlanközvetítő Iroda tulajdonosa kiemeli, már az áresés lassulása is nagy szó, de az ipari és kereskedelmi ingatlanok piacát is stabilizálta egy-két nagyobb befektető megjelenése. Tavasszal három olyan egy-két hektáros területet adtak el, amelyen osztrák, illetve német cégek logisztikai központ, illetve raktárak építését tervezik, ha Horvátország valóban uniós tag lesz. Nőtt az érdeklődés a lakások és a szép fekvésű, jó állapotú s főként olcsó családi házak iránt is. Áprilisban és májusban több ingatlant adtak el, mint tavaly egész évben, az átlagár 8 és 12 millió forint között alakult.

Heizer Ferenc értékbecsléssel és ingatlanközvetítéssel foglalkozó barcsi ügyvéd szerint érdemi változás ugyan nincs, ám több jó ideje árult ipari, illetve kereskedelmi ingatlan iránt nagyobb lett az érdeklődés. A minap két nagyobb területet adtak el egy budapesti, illetve egy győri cégnek, amire régóta nem volt példa.

Mindemellett egy zágrábi kereskedelmi cég is keres a térségben egy folyamatosan bővíthető bázist. Heizer hozzátette, a környéken ma nem csupán olcsón, hanem az esetek jelentős részében kamatmentes kölcsönre is lehet vásárolni, hiszen sok tulajdonos kényszerhelyzetben van.

Dióssy Hajnalka, a pécsi Tettye Ingatlanközvetítő Iroda munkatársa lapunknak nyilatkozva elmondta, az elmúlt év második fele óta elsősorban a folyó közelében lévő, jól megközelíthető területek lettek érdekesek. Bár a vevők ma még rendkívül óvatosak, üzlet is kevés köttetik, de azért már érzékelhető a változás. Ez egyaránt igaz a mezőgazdasági területekre, az ipari és kereskedelmi létesítmények építésére alkalmas területekre, de az üdülési célú ingatlanokra is.

Ebben jelentős része van az autópályának is, hiszen budapesti, szentendrei, sőt miskolci vevőik is voltak. Közvetlenül a folyóparton tavasszal több olyan horgásztanyát is eladtak, amely üdülőként is kiválóan használható. Az ingatlanok többsége olyan áron kelt el, amiből a rajta lévő házat sem lehetne felépíteni.

Ha nem is nagy számban, de Harkányba és Siklósra hosszú évek után ismét érkezett néhány külföldi, elsősorban osztrák és holland vásárló, a magyarok pedig potom pénzért − főként Harkányban − régi építésű, 3,5−4 millió forintért kínált társasházi üdülőkből válogattak − tette hozzá Dióssy.

Más a helyzet Mohácson és környékén, hiszen a város az elmúlt évek alatt is elég dinamikusan fejlődött. A lakás- és a családiház-árak kisebb mértékben csökkentek, s ma már inkább stagnálásról beszélhetünk. Ebben jelentős szerepe van annak is, hogy egy-egy fejlesztés, például a kikötőépítés kapcsán az ország más részeiből is érkeztek szakemberek a városba, de a helyi idegenforgalom is az átlagosnál kevesebbet veszített lendületéből.

Mindez a kedvező fekvésű, korszerű ingatlanokat kiadhatóvá teszi, ráadásul az elmúlt hónapokban több vajdasági család is vásárolt itt. Vélhetően a horvát uniós csatlakozás ismét felkeltette a figyelmet a térség ipari és kereskedelmi ingatlanjai − főként a beépítetlen területek − iránt. Nagy kérdés persze, hogy hány nézelődőből lesz vásárló, hiszen üzlet egyelőre kevés köttetett − közölte a szakember.