Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a pályaművek méltatásakor hangsúlyozta: friss szemléletű, funkcionálisan jól átgondolt, megvalósítható pályaművek születtek, energiahatékony, környezetbarát megoldásokkal a társadalmi és gazdasági célok összeegyeztetésével, a modern kor követelményeit sikerült összhangba hozni a meglévő beépítésekkel.

A pályázat elérte célját, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire összetett feladat az ingatlanfejlesztés, milyen sok szempont és szakterület összehangolására van szükség akár csak egy megfelelő koncepció összeállításához is. Az idei kiírásban ezért olyan szakterületek kerültek kiválasztásra, ahol jelentős mértékű fejlődésre van lehetőség, gazdasági és közérdek találkozhat, emellett a megszokott és új eszközökkel teljesen friss kihívásokra kell a megfelelő választ megtalálni, mint a például a közterületek rendezésének kérdése, vagy új külsőt és funkciót találni bizonyos területek és épületek számára – mondta Takács.

Idén a pályázók három témából választhattak: kidolgozhatták Budafok városközpont és Duna part rehabilitációját és beépítését azzal a kettős feladattal, hogy a meglévő városközpont valódi szerephez jusson és egyben új városi területet alakítsanak ki a Duna part beépítetlen részén. Újragondolhatták a területhasználatot a Hajógyári sziget – fesztiválközpont és szabadidő park című témakör keretében. Az SSC a COVID után – Hogyan változtak meg az elvárások a munkahelyekkel szemben a járvány hatására? című témakörben megalkothatták, miként néz majd ki a jövő SSC irodája.

Az IFK elnöke kiemelte: minden pályázati témával szemben elvárás volt a gazdasági megvalósíthatóság, pénzügyi feltételek kidolgozása, az adott téma urbanisztikai szerepe a felhasználók igényeinek figyelembevételével, a tervezési munkarészek részletes kidolgozása, a célcsoportokhoz szükséges funkciók és szolgáltatások köre, a területek rendezése, közlekedési kapcsolatai, valamint a környezettudatosság.

A győztes csapat tagjai - BME négy építészhallgatója - 800 ezer forint pénzjutalomban részesülnek és kiutazhatnak 2022-ben a müncheni Expo Real világkiállításra.