A közelmúltban két ingatlannal gazdagította a magyar államot a Miniszterelnökség, egy budapestivel nettó 1,1 milliárdért, és egy hódmezővásárhelyivel nettó 500 millió forintért - derül ki a Miniszterelnökség visszterhes szerződéseinek adataiból, ami a kormany.hu-n jelent meg. Mindkét ingatlan 2016. december 23-án került állami tulajdonba, a fővárosi eladója az Ybl-Villa Rendezvényház Kft. volt, a másiknak pedig a hódmezővásárhelyi önkormányzat.

Kormányhatározatokból és a Miniszterelnökség tájékoztatásából már korábban kiderült, hogy a XII. kerület, Budakeszi út 36/b szám alatti Ybl-villa és a benne lévő ingóságok vételére a kormány bruttó 1,4 milliárd forintot biztosított, s az épület a megvásárlást követően a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia (MMA) használatába került.

Mennyit ér az ingatlan?

A cégadatok szerint az Ybl-Villa Kft. tulajdonosa az eladáskor a műgyűjtő-bankár Kovács Gábor Bankár Holding Zrt.-je volt (2017 februárja óta a Kogart Ház Kft. a cég tulajdonosa). Kovács Gábor a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017-es listáján a 90. helyen állt, 8,9 milliárd forint becsült vagyonnal.

Az Ybl-Villa Kft. mérlegében a tárgyi eszközök 948 millió forinton voltak nyilvántartva 2015 végén, ebből az ingatlanok 741 millió forinton. Hogy miért vásárolták meg nettó 1,1 milliárdért az ingatlant, nem tudtuk meg a Miniszterelnökségtől. A villában lévő műtárgyakért és berendezésekért egy közbeszerzési hirdetmény szerint nettó 254 millió forintot fizettek márciusban.

A cégbeszámolóból az is kiderül, hogy az Ybl-Villa Kft. számára 600 milliós hitelt folyósított 2010-ban a Raiffeisen Bank, a hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául a bank keretbiztosítéki jelzálogjogot jegyzett be a villára és egy másik bankár holdingos ingatlanra 600 millió forint keretösszeg erejéig. A hitelt 2017 elején törölték.

Nem ez az első ingatlan, amelyet az állam megvett Kovács Gábor Bankár Holdingjától: 2015 áprilisban az államé lett a szállodaként működő sopronbánfalvi pálos-karmelita kolostort birtokló és üzemeltető Nistema Kft. is. A vételárát a kormányzat nem közölte, a tranzakció milliárdos nagyságrendű lehetett. A Miniszterelnökség az új, budai várbeli székhelyére korábban öt festményt is vásárolt Kovács Gábor feleségétől, Kalmár Tímeától, nettó 282 millió forintért.

Az MVH-s ingatlant vettek

A Lázár János vezette Miniszterelnökség tavaly karácsony előtt szerződött a hódmezővásárhelyi, Kálvin János tér 4. szám alatti ingatlan (képünkön, forrás: MTI) állam javára történő megvásárlására, az eladó a helyi önkormányzat volt, a vételár nettó 500 millió forint (bruttó 635 millió). Az ingatlant a Csongrád Megyei Kormányhivatal elhelyezésére vásárolta az állam. A kormányhivatal vette át idén januártól a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Csongrád megyei kirendeltségének feladatait - tudtuk meg a Miniszterelnökségtől. Az MVH szervezete 2016 januárja óta működik ebben az ingatlanban, amit eddig béreltek a helyi önkormányzattól, amely egyébként a beköltözés előtt felújíttatta az egykori zeneiskolai épületet.

A felújításra az önkormányzat 631 millió forintot költött a Délmagyar tavaly decemberi cikke szerint, amely a hódmezővásárhelyi önkormányzatra hivatkozva írta ezt az összeget. Más források szerint támogatásokkal együtt egymilliárdot költöttek a rekonstrukcióra. Hódmezővásárhely Lázár János szülővárosa, amelynek évekig polgármestere volt.