Ezek a földek eddig szántóföldek voltak (a földhivatali nyilvántartás szerint nagyrészt kivett beépítetlen területek), de átminősítik őket, belterületbe vonják, ehhez az önkormányzat már megadta az engedélyt. Így pedig már a többszörösüket érik - olvasható a 24.hu cikkében.

Az új ipari park kialakítását és az új felhajtót magába foglaló projekt összesen 50 hektárt érint, ebből 16 hektár az Auchan melletti, egyelőre beépítetlen terület, de ez az áruházlánc ingatlanfejlesztő és -hasznosító cégéé. Hogy a fennmaradó 34 hektárból pontosan mennyi a polgármester és közeli hozzátartozóinak érdekeltsége, azt Szabó József nem árulta el a kérdésére, válasza arra szorítkozott, hogy közhiteles nyilvántartásokból ez kiderül.

A lap becslése szerint a forgalmi árak alapján pár száz millió forint is ütheti Szabó József polgármester markát, a felesége és nővére révén ennek az összegnek duplájára rúghat a család eladásból származó bevétele. A földhivatali nyilvántartás szerint a földeket a kilencvenes évek közepén szerezték, a földek felosztása révén jutottak hozzá, vélhetően kárpótlásként.

Az ügy további érdekessége, hogy a szigetszentmiklósi önkormányzatnál most megbízott főépítészként dolgozó férfi (aki korábban főállásban töltötte be a pozíciót) Pongrácz Gábor egyben az ipari parkok fejlesztésével megbízott állami cég, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF) műszaki igazgatója, és a cég egyik leányvállalatának ügyvezetője. A lap levélben kereste meg Pongrácz Gábort, aki nem válaszolt az esetleges összeférhetetlenségre vonatkozó kérdésekre. További részletek a 24.hu cikkében olvashatók.