Még soha nem kerestek annyian irodát, mint tavaly. Borbély szerint:

  • a bérbe adott terület megközelítette a 640 ezer négyzetmétert, ami 17 százalékkal magasabb az eddigi rekordnak számító 2015. évi szintnél.
  • A kihasználatlansági ráta is rekordszinten, 5,6 százalékon áll.
  • Ha költözni szeretne egy cég, akkor jó előre, akár két-három évvel az új irodaház elkészülte előtt le kell foglalnia a helyeket, így az előbérleti szerződések aránya is elérte a 20 százalékot.
  • Az építés alatt álló fejlesztésekben már csak az irodaterületek alig 40 százaléka kiadó. A legtöbb iroda a Váci úton, Dél-Budán és a Könyves Kálmán körút, illetve a Hungária körút környékén épül.
  • Jelenleg országszerte 574 ezer négyzetméternyi irodaterület építése zajlik, ami negyedével több, mint tavaly. Sok átadás ugyanakkor csúszik.
  • A fővárosi modern irodaállomány így az idén 264 ezer négyzetméterrel bővülhet, és jövő év elején átlépheti a 4 millió négyzetmétert is - olvasható a portálon.

A hotelátadások is csúsznak

A fővárosban épülő hotelek közül az idén várhatóan 18-at adnak majd át, ami 2150 új szobát jelent. Országszerte összesen 32 hotel épül, a teljes hazai szállodakapacitás pedig a tervek szerint 3750 szobával bővül 2022 végéig. A csúszások azonban itt is veszélyeztetik az év végére tervezett átadásokat.

A kiskereskedelmi ingatlanok esetében viszont továbbra sem dübörög a fejlesztési piac, és a kereslet is gyengült 2018-hoz képest. A budapesti plázák forgalomnövekedése csak 2-3 százalékra rúgott. Ez a CBRE szerint a fővároson kívüli erősebb forgalomnövekedéssel és az online vásárlás további térnyerésével magyarázható. A bérleti díjak növekedése is megtorpant a fővárosi bevásárlóközpontokban, míg a vidéki üzletházak és a bevásárlóutcák esetében ez a fordulat még nem látszik.