Ismerje meg a kiemelt beruházások magyar sikercégét!

Az épületautomatikával foglalkozó Welltech Zrt. a Duna Aréna után a Puskás stadion építésében is részt vehet alvállalkozóként. Egyes vélemények szerint a cég a kiemelt beruházások egyik preferált vállalkozása; tavaly közel félmilliárddal nőtt az árbevétele.
Domokos Erika, 2017. június 7. szerda, 07:11

Tavaly közel félmilliárd forinttal növelte árbevételét az épületautomatika terén piacvezető Welltech Épületgépészeti, Fővállalkozási, Mérnöki Zrt. A magyar tulajdonú cég magyarországi tevékenységből 1,8 milliárd forint nettó árbevételt ért el, a 198 millió forint adózott eredményéből pedig 160 millió forint osztalék kifizetését hagyták jóvá - a társaság likviditási helyzetének függvényében - a tulajdonosoknak - derül ki a vállalkozás Elektronikus beszámoló portálra feltöltött dokumentumaiból. Az elmúlt három évben évi 100-120 millió forint osztalékot termelt a társaság.

A Welltech húsz éve működő vállalkozás, amely épületgépészeti automatikával (gépészeti rendszerek, köztük fűtési, szellőzési, légkondicionálási rendszerek tervezése és kiépítése), valamint az épületfelügyeleti számítógépes rendszerek kiépítésével és üzembe helyezésével foglalkozik. Stratégiai partnere a Honeywell Szabályozástechnikai Kft.

Felpörögtek

A társaság alvállalkozóként számos állami és nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánított céges beruházásban vesz részt. Információink szerint az FTC stadion után az új Puskás Ferenc Stadion kivitelezésébe is bevonják, csakúgy mint a Liget-projekt keretében megvalósuló Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, a Szépművészeti Múzeum román csarnokának felújítási és a Magyar Telekom új székháza építési munkáiba.

Részt vett a Duna Aréna, a szegedi ELI-projekt, az Apollo Tyres gyára és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportközpontja szakmunkáiban is. Kórház-beruházásoknál és az MTA lágymányosi természettudományi kutatóközpontja építésénél is dolgozott.

A cég üzleti sikereiről érdeklődtünk a Welltech vezérigazgatójától, többségi tulajdonosától, Péter Adrienne-től is, de ő nem kívánt lapunknak nyilatkozni.

A Várbazárban is dolgoznak

Közbeszerzésen közvetlenül nem indult a Welltech, a Közbeszerzési Értesítőben mindössze egy hirdetmény nélküli eljárás eredménytájékoztatóját találtuk, amelyet - egyedüli ajánlattevőként - a cég és stratégiai partnere, a Honeywell Szabályozástechnikai Kft. nyert meg. A Miniszterelnökség felügyelete alatt működő Várgondnokság Nonprofit Kft. a Budavári Palota intézményei és a Budai Várbazár épületegyüttes "gépészeti rendszerei villamos erőátviteli, vezérlő, szabályozó, és a villamos ellátó berendezéseket ellenőrző, központi számítógépes felügyeleti rendszer karbantartására" szerződött tavaly augusztusban a cégekkel nettó 53 millió forintért. (Ez becsült érték, a végleges összeg az eseti megrendelések nagyságától függ.)

Irányított beruházások - verseny nélkül?
A Napi.hu-nak nyilatkozó építőipari szakemberek szerint az elmúlt években a magyar és uniós támogatásból megvalósuló, illetve a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített céges beruházásoknál érzékelhető, hogy nem csak a generálkivitelező kiválasztása irányított, hanem az alsóbb szinteken, a szakipari és gépészeti munkáknál is.

A preferált vállalkozásokon kívül más szereplőknek nehéz munkához jutniuk, az egyik cég képviselője arról számolt be lapunknak, hogy az ilyen beruházásoknál az ő vállalkozásuk csak akkor rúg labdába, ha a preferált alvállalkozónak már nincs kapacitása az adott munkára. Egy másik vállalat képviselője viszont azt mondta, ők már nem fordítanak erőforrást ajánlat elkészítésére kiemelt beruházásoknál, mert úgy tapasztalták, nem versenyben dőlnek el a munkák.

A szakemberek szerint ugyanakkor az uniós, illetve a céges kapacitásbővítő beruházások fellendülésével több lett a munka a piacon, és pozitívumként említették, hogy javult a fizetési fegyelem, a 60-90 napos fizetés helyett a megrendelők tartják a 30 napos határidőt.

A Welltech honlapja szerint több mint hétszáz projektben vett részt, s a referenciái közt több nagyberuházást is találni. Többek közt részese volt a 2014-ben a Groupama Aréna, a parlamenti mélygarázs, látogatóközpont és múzeum, a Pesti Vigadó, az Akvárium Klub, a Tüskecsarnok és a győri Audi Aréna beruházásoknak, 2013-ban a Liszt Ferenc Zeneakadémia, 2012-ben a pécsi Zsolnay kulturális negyed, 2010-ben az Origo Filmstúdió, 2009-ben az Allee bevásárlóközpont, a Vodafone székház, az Aquaworld hotel és élményfürdő, 2008-ban a Művészetek Palotája, az MTVA Kunigunda úti épületeinek, az MVM-székház és a Tatabányai Jászai Mari Színház beruházásoknak.

Értesülésünk szerint Péter Adrienne Valenta László élettársa, a cégadatokban azonos lakcímen szerepelnek. Valenta László egyebek mellett Pintér Sándor belügyminisztériumi főtanácsadója is volt, korábban az ORFK gazdasági főigazgatója, és közös vállalkozása is volt a jelenlegi belügyminiszterrel. Például a Welltech-hel azonos budapesti, Bécsi úti címre bejegyzett P & V Tanácsadó Kft.-t Pintér és Valenta alapította 2002-ben, 2010 májusában, Pintér miniszteri kinevezésével Péter Adrienne lett a tanácsadócég tulajdonosa. Valenta 2014-ben visszatért a cégbe, amikor megszűnt a BM-es tanácsadói megbízása, azóta közösen birtokolja Péter Adrienne-nel a kft.-t.
Welltech Zrt.-adatok
Üzleti évNettó árbevétel (M Ft)Adózott eredmény (M Ft)Osztalék (M Ft)
20066732422
20078733225
2008160012260
20091569233100
20107086258
20119486060
20127536060
20131227163120
20141634244120
20151330200100
20161805198160
Forrás: E-beszámoló

A Welltech saját tőkéje a mérlege szerint 651 millió forintról 750 millió forintra nőtt tavaly, a kötelezettségállománya 447 millió forintot tett ki az év végén.

A Welltech kétszer nyert el uniós támogatást, mindkétszer a Közép-Magyarországi Operatív Program innovációs eredmények hasznosításának támogatása kkv-k részére című kiírás keretében - derül ki a Miniszterelnökség pályázati portálján közzétett adatokból. 2011 decemberében az "innovatív megoldások integrálása a hatékonyabb működés feltételeinek megteremtéséért a gazdasági válság hatásainak enyhítése érdekében" projektre kaptak 24,99 millió forintot. Előleg nem járt, a kifizetés 2013 júniusában megtörtént.

Tíz hónappal később, 2012 szeptemberében "épületautomatizálási eszközök fejlett integrációját lehetővé tévő technológiai fejlesztésre" nyertek el 24,95 millió forintot, amit utófinanszírozással 2014 februárjában fizették ki a cégnek. A támogatások a projektköltségek 65 százalékára nyújtottak fedezetet. A támogatások jelentős részét személyi jellegű kifizetésekre fordították.

A mérlegadatok szerint a társaság nettó árbevétele a gazdasági válság következtében 2010-re több mint felére, mintegy 700 millió forintra esett, majd három év után ismét növekedésnek indult. Sikeresen "enyhítették a válság hatásait", 2013-ban 1,2 milliárdra, 2014-ban pedig 1,6 milliárd forintra tudták növelni forgalmukat.

HOZZÁSZÓLÁSOK