A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018-ban fogadta el a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb Ireland private unlimited company (Airbnb) kötelezettségvállalását. A döntés alapján a társaság köteles volt módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait annak érdekében, hogy a szálláshelyet keresők több és pontosabb információt kapjanak az árakról.

A versenyhatóság most lezárta a vállalások teljesítésére irányuló utóvizsgálatát, amelyet minden kötelezettségvállalás esetében lefolytat - írja közleményében a GVH. Az ellenőrzés feltárta, hogy a nemzetközi cég nagyrészt végrehajtotta a határozatban foglaltakat, így a GVH eljárása elérte a fogyasztói tájékoztatás javításának célját. Ugyanakkor a kötelezettségvállalások nem teljesültek maradéktalanul, mert a vállalkozás nem igazolta a teljesítésre előírt határidő betartását, így a teljesítésére késve került sor. A vizsgálat emellett egyéb hiányosságot is talált, szintén a vállaltak végrehajtásának igazolásával kapcsolatban.

A versenyhivatal 40 millió forintos bírságot szabott ki a cégre a mulasztásokért. A kiszabott bírság nem terheli a magyar szállásadókat, a feltárt hiányosságok felelőse az ír székhelyű nemzetközi vállalkozás.

A GVH bírság kiszabása helyett bizonyos esetekben elfogadhatja a vállalkozások olyan kötelezettségvállalásait, melyek kompenzálni tudják a fogyasztóknak okozott hátrányt, vagy más módon közvetlenül szolgálják a közérdeket. A cégeket azonban ilyen esetekben hatósági előírás kötelezi a vállaltak végrehajtására, annak valamennyi elemével - így az igazolásra vonatkozó intézkedésekkel - együtt - közölte a GVH.

Az Airbnb többek között vállalta, hogy magyar nyelvű weboldalain a fogyasztók az utazás dátumának megadása után a teljes, valamennyi díjtételt (például a takarítási díjat és a további vendég után fizetendő díjakat) tartalmazó árat látják majd valamennyi felületen (asztali számítógépen, táblagépen, mobiltelefonon). Emellett a fogyasztók az utazás dátumának megadása nélküli kereséskor az ár értelmezését segítő, figyelmeztető üzenetet látnak arról, hogy a teljes árat - amelyet idegenforgalmi jellegű adók is növelhetnek - a dátum és a vendégek számának megadását követően ismerhetik meg - írta a GVH a még 2016-ban indított vizsgálat lezárásakor, 2018-ban.