A közelgő fellendülést erősítő tényezők közül Nagy Gyula elsőként a GDP növekedését említi, közvetlenül ez után a bővülő jelzáloghitelezést, amely az első két hónapban az MNB adatai szerint 40 százalékkal nőtt év per év alapon A lakásárak nagyon alacsonyak és a kamatkörnyezet is kedvezőbb, mostanra már 6 százalék alatti THM-el is kapható lakáscélú hitel az FHB-nál. Javult a helyzet az elkölthető jövedelem terén is - sorolja tovább Nagy Gyula a piac izmosodását alátámasztó elemeket, azt azonban hozzáteszi, hogy a jelzáloghitel felvételétől továbbra is nagyon sokan tartanak, különösen a rossz tapasztalatokat szerző korábbi adósok.

Banki szakemberként épp ezért úgy véli, vevői oldalon az élénkülés első jelei leginkább az első lakásukat vásárlóknál tapasztalhatóak, számukra egyértelműen előny a jelenlegi árszint. Egy másik aktív csoport a befektetési szándékú vásárlóké, akik vagy azért, mert más befektetési eszközök most nem produkálják az elvárt hozamot, vagy egy későbbi szükséglet kielégítését, mondjuk a felnőtté váló gyermekeik igényét szem előtt tartva vágnak bele a vásárlásba.

Ugyanakkor azt is fontosnak tartja leszögezni, hogy a fellendülés a piaci oldalon sem lesz általános, sokkal valószínűbb, hogy szigetszerűen, jól körülhatárolható térségekben és ingatlantípusoknál nő meg a forgalom először. Ide tartoznak majd egyes budapesti negyedek, mint például a belváros, az egyetemek környéke, vagy a sok munkaerőt felvevő vidéki városok, Kecskemét és Győr. Ezeknek a területeknek az elindulása fokozatosan húzza majd maga után a piacot, mindazonáltal lesznek sokáig depressziós részek is - teszi hozzá Nagy Gyula.

Nagy Gyula ezt az évet fordulópontnak tartja, az általános mélyrepülés 2014-ben véget ér, a kereslet egyes térségekben elindult, emellett stagnáló, halványan növekvő és tovább eső árakra is lesz példa, a kereslettől, a szűken vett térség megítélésétől függően.

Mit akar a lakosság?

Az optimizmus erősödését a GKI felmérései is alátámasztják - teszi hozzá Petz Raymund, a GKI ügyvezetője, aki szintén részt vesz a keddi konferencia panelbeszélgetésén. A konferencián ismertetik először a GKI legújabb fővárosi ingatlanindexét, és az azt megalapozó felmérés részletes eredményeit, amelyekről előzetesen annyit árul el Petz, hogy mind fejlesztők, mind az ingatlanközvetítők hosszabb idő óta először látják kedvezően a lakáspiaci kilátásokat. A GKI legutóbbi építőipari bizalmi indexe is nagyot javult áprilisban. Ugyanakkor a lakossági megkérdezés eredményei egyáltalán nem utalnak a vásárlási, építési, felújítási kedv növekedésére - árnyalja a képet Petz Raymund.

A jelenlegi piaci közérzetre Petz szerint leginkább a 2011 legelején kialakult a jellemző, amikor szintén optimizmus uralkodott, ám komolyabb fundamentális megalapozottság nélkül. A magánszféra beruházásai most is nagyon hiányoznak a tartós élénküléshez. A felújításban ugyan lát némi potenciált, főleg ha a lobbizás mentén EU-s forrásokat lehet ide terelni, bár a legfőbb ösztönzés, a felújítással elérhető megtakarítás alól a rezsicsökkentés kihúzta a talajt -  fogalmaz Petz, aki szerint változatlan feltételek mellett a lakásfelújítás is negatív pályán maradhat.