A logisztikai ingatlanok piaca, lévén közvetlen kapcsolatban áll a termelőszektorral, mindig előbb reagál a gazdasági folyamatokra, mint például az irodapiac. Ha az eddig tapasztalt pozitív gazdasági folyamatok nem torpannak meg, úgy akár már a jövő év elejére talpra állhat ez a szegmens, szemben az irodapiac 2012-re prognosztizált emelkedésével - mondja Lovro Adrienn, az ABLON Group magyarországi ügyvezető igazgatója. 
 
Felméréseik szerint a tavalyi elsősorban az alkalmazkodás éve volt, a fejlesztők kivétel nélkül a már meglévő ingatlanjaikra fókuszáltak, és elsősorban a bérlések meghosszabbítására törekedtek, mint új fejlesztések beindítására. Jelentős volt az újratárgyalt, és a meghosszabbított szerződések száma. A bérbeadók ugyanis versenyképesebb, és a korábbiakhoz képest nagyobb mértékű engedményekbe is belementek.
 
Míg 2009 első felében a bérleti díjak csökkenése volt a meghatározó, azonban az év végére a csökkenés megállt, és az árak mostanra stabilizálódtak. A piac lassú helyreállását jelzi az árak stabilizálódása mellett az is, hogy azok a bérlők, amelyek tavaly még csak gondolkodtak a költözésen, most már konkrét elképzelésekkel keresik meg a fejlesztőket - hangsúlyozza Lovro Adrienn.
 
Ezt bizonyítja az is, hogy az ABLON logisztikai parkjába, az Airport City Logisztikai Parkba idén már két új bérlő is beköltözött, emellett előrehaladott tárgyalásokat folytatnak további két nagy bérlővel összesen 4600 négyzetméter területre.
 
A  szakértők idén az üresedés mérséklődésére számítanak a spekulatív fejlesztések drasztikus visszaesése mellett. Ezzel együtt is 120 ezer négyzetméter új fejlesztést adhatnak át elsősorban az előbérleti szerződéseknek, és a build-to-suit projekteknek köszönhetően. Hasonlóan alakulhat a bérlői aktivitás is: 120-150 ezer négyzetméter raktárterület bérbeadása várható.

Az élénkülés a 'tematikus', reptér, vagy kikötő mellé telepített logisztikai központokat érheti el elsőként - véli  Lovro Adrienn.