Kemény fejtörő előtt a lakásvásárlók

Új, újszerű vagy használt - teszik fel a kérdés a lakásvásárlók nevében a Duna House (DH) szakemberei, akik a döntéshez segítenek összegyűjteni a legfontosabb szempontokat.
Szepesi Anita, 2018. február 15. csütörtök, 15:29

A fővárosi új építésű lakások átlagos négyzetméterára 121 ezer forinttal drágább a használtnál. Az új lakások esetében ez átlagosan 635 ezer forintos, míg használt téglalakásoknál 514 ezer forintos négyzetméterárat jelent, azaz egy 60 nm-es lakást új építésűként 7,3 millió forinttal drágábban lehet megvásárolni, mint egy ugyanekkora használtat.

Érdemes azonban a felújítási költségeket és az újépítésű projekteknél érvényesíthető támogatási kedvezményeket is számba venni - hívja fel a figyelmet Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Budapest bizonyos kerületeiben az említettnél ennél is szorosabb a verseny, a legtöbb új építésű fejlesztéssel rendelkező XIII. és XI. kerületben sok esetben közel azonos az új, az újszerű és a használt lakások ára.

A csok megváltozott feltételei, a 3 gyerek esetében járó 10 millió forintos államilag támogatott kedvezményes hitel, az illetékkedvezmények különböző mértékei, vagy akár egy régi lakás fűtéskorszerűsítésnek költségei és a hosszabb távon számított rezsiköltségek is komoly döntési tényezők lehetnek egy-egy ingatlantranzakció során.

Az állandóan változó piaci feltételek és lehetőségek miatt is érdemes konzultálni egy-egy döntési helyzet előtt ingatlanpiaci és pénzügyi szakértővel, aki általában konkrét számokkal és információkkal tudja megerősíteni elképzeléseinket - jegyzi meg a szakértő.

A pénzügyi adatok mellett érdemes arra is figyelni, hogy a funkcionalitás és a modern elrendezés az új és újszerű lakások esetében felülírja a négyzetméter alapú nagyság fontosságát, illetve például adott területen szélesebb lehet az újépítésű lakások kínálata.

Merre billentik az egyes tényezők a mérleget?

Az alkupozíció a használt lakások javára billenti a mérleget, a csok egyértelműen az új vásárlását ösztönzi, akárcsak a hitelezési kondíciók. A lakás műszaki paraméterei egy újépítésűnél kevesebb meglepetést tartogathatnak, a korszerűbb technológia és az alacsonyabb rezsi is az új lakás mellett szól, akárcsak a garanciális javítás lehetősége.

Egy újépítésű lakásnál, különösen a beruházás kezdetén könnyebb módosítani a tereken, ugyanakkor egy épülő lakásba csak várakozás után lehet beköltözni, nem úgy mint az üresen álló használt lakásba. A DH szerint elméletben homogénebb lakóközösségre, közel azonos életszínvonalon élő szomszédokra számíthatunk az újépítésű lakásnál, s a mélygarázs is gyakrabban elérhető, mint a régi épületekben - sorolja az életminőséget befolyásoló, de nem minden esetben forintosítható tételeket a DH elemzése.

Képünk forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Agar, 2018.02.16 08:02

@troll: tegnap megmondta a tulajdonosa az albérletemnek : nem ő kér sokat, hanem nekem van kevés pénzem, mennyek külföldre, az ő fia is ott van.
@tarosPifta:
Költözünk Spanyolországba? Van ott munka?

3 gyerekesek támogatása = mindenki másnak alá ásás.
Volt, amikor 3at vállaltam volna, de jelenlegi helyzetemben a kettőn is erősen gondolkodom. Ha ilyen drága a lakás és ilyen keveset fizet a munka, ebből nem futja majd pelenkára.

Ratkó hagyaték ez a cigány segély = CSOK
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2018.02.15 17:26

@tarosPifta: ja, 100 millió forintért már egész tűrhető kis garzont lehet kapni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2018.02.15 16:58

Spanyolországban kell venni, ott a tengerpart is olcsóbb, mint egy akármelyik város.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html