Varga Mihály tárcája 13,8 milliárd forintot kap az egykori Pénzügyminisztérium épületének rekonstrukciójával összefüggő beruházások támogatására. A portál szerint ez a pénz az előkészületekre megy el, ám ebből nem következik, hogy még abban az évben fel is tud költözni a minisztérium a mostani helyéről, a József nádor térről. Az idei büdzsében egyébként ugyanerre a feladatra 26,7 milliárd forint lett beállítva, de az még a Miniszterelnökség fejezetében szerepel. Jövőre viszont már az NGM költségvetésébe tervezik be a kiadásokat.

A tervek szerint a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium apparátusának is a Várban lesz a helye, ám e két tárca fejezetében nincs utalás olyan kiadásra, amely a várbeli elhelyezéssel lenne összefüggésben. Ugyanakkor a költségvetés tartalékai szolgálhatnak hasonló célokat, azok felhasználásáról pedig év közben is dönthet a kormány.

Eredetileg arról volt szó, hogy akár már idén felköltözhet a Várba a kormány egy része, de év elején olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint csúszik a program végrehajtása. A 2018-as költségvetési javaslatból kiindulva nem kizárt, hogy tovább is, mint arra számítani lehetett.