A napokban tette térképre a KSH az első negyedéves lakásépítési, és építőipari számokat megyénként. Az infografikonokból elképesztő területi különbségek körvonalazódnak mind a lakásépítésben, mind az építőipar teljesítményében.

Tízezre lakosra jutó lakásépítésben a két szélső érték  - Győr-Moson-Sopron és Nógrád megye - között 55-szörös a különbség, az építőipar egy lakosra jutó teljesítményében megyénként, Budapestet is belevéve tízszeres az eltérés. Ha pedig a szektor termelésének az összértékét vesszük, akkor 82-szeres a differencia. A megyék közel kétharmada még az ország átlagos teljesítményétől is lényegesen lemarad, semmit nem profitál  a szektor fellendüléséből.

QP | Quality Placement

A területi egyenlőtlenségnél  azonban sokkal nagyobb bajok sújtják az építőipart - kommentálta az adatokat lapunknak Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke. Elméletben ugyanis a kapacitások mehetnének a megbízások után (Budapesten realizálódik az építőipari termelés 41 százaléka), ha a kivitelezők mobilizálásának költségeit a piac megfizetné. Azonban sokan még mindig 2013-as árakon szeretnének építtetni, s noha a recesszió alatt a vállalkozók a túlélés érdekben hajlandóak voltak belemenni az öngyilkos árversenybe, tudjuk, hogy ez vezetett a 400 milliárdos lánctartozáshoz - fejtegette Koji.

Két számjegyű a drágulás

Ma a fő gond sokkal inkább az, hogy a vállalkozási szerződések megkötésekor a vállalkozók 5-7 százalékos tartalékot szoktak hagyni a vállalási árban az anyagár és az egyéb háttéripari szolgáltatások, fuvarköltségek emelkedésének fedezésére. Csakhogy jelenleg két számjegyű, átlagosan 15 százalékos az anyagár növekedése, az 5-30 százalékos sávon belül. Ez az emelkedés azoknál a vállalkozóknál, akik tavaly, hosszú távú, nagy értékű munkára szerződtek, januártól pedig nyakukba kapták a vártnál jóval nagyobb drágulást, szétfeszíti a szerződéseket, főként ha nem tételes elszámolásban, hanem a teljes munkára kalkuláltak vállalási árat. Bár a tételes elszámolású megbízásoknál sem könnyű utólag érvényesíteni a megrendelő felé a költségek növekedését - állítja az ÉVOSZ elnöke.

A megoldás a szerződésmódosítás, ami nem megy vita nélkül, ez viszont lényegesen lelassíthatja a kivitelezést és sokkal nehezebb elérni, mint pótolni valamilyen építőgépet, vagy építőanyagot. Tény, hogy ekkora felfutásnál előfordul, hogy bizonyos építőanyagokból, gépekből hiány keletkezik, az anyagok, kapacitások iránit igények évről évre 35 százalékos különbséggel megjelenő nagyságrendjét nem egyszerű követni a vállalkozásoknak - ma például annyi toronydaru áll csak Budapesten, mint a kétezres évek eleji boomban, míg két éve még egyetlenre sem volt szükség - de ezt a nehézséget a szektor maga megoldja, anyagot, gépet és munkaerőt is beszereznek az itthoninál akár olcsóbban is külföldről  - jegyzi meg Koji, hangsúlyozva, hogy a szerződésmódosítás az igazi kemény dió.

A jogszabály önmagában nem elég

Bár az új közbeszerzési törvény lehetővé teszi új eljárás kiírása nélkül a szerződésmódosítást a nettó vállalási ár 15 százalékáig, ezt a mozgásteret azonban nem biztos, hogy ki is használja a közbeszerző - teszi hozzá az ÉVOSZ elnöke. Ráadásul a becsült értéket gyakran - objektív okok miatt - nem részletes kiviteli terv alapján állapítják meg, egy jócskán alábecsült árnál pedig a 15 százalékos mozgástér sem elég a költségnövekedés fedezetéhez.

Arra a kérdésre, hogy ilyen körülmények között miként emelkedhetnek mégis rohamtempóban a kivitelezési árak, Koji kiemelte: az árból az építőipar saját teljesítménye a teljes projekt nettó árának mintegy 35 százaléka, ez az a hányad, aminek az árát az ágazat az eső negyedévben átlagosan 6-7 százalékkal, a lakásépítésben 8-9 százalékkal emelte. A drágulásban a kivitelezők áremelésénél sokkal nagyobb a szerepe - az árban mintegy kétharmadot képviselő - egyéb költségek - anyagok, fuvar, szerelvények, felszerelések, fejlesztői és egyéb, járulékos költségek - növekedésének  - hangsúlyozta Koji László.