Az elmúlt tíz évben a társaságiadó-kedvezmény (tao) rendszerének köszönhetően 196 milliárd forintnyi forráshoz jutottak a sportszervezetek a magyar kézilabdában – tudta meg a Világgazdaság (VG) a hazai szakszövetség taoigazgatójától, Bardóczy Gábortól.

Az egyesületek 379,9 milliárd forintnyi igényt nyújtottak be, ezeknek 61 százalékát hagyta jóvá a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ), azaz 231,6 milliárdot, ám ebből csak 196 milliárdot tudták feltölteni a klubok. Összesen 3868 kérelem érkezett a szövetséghez, az elutasított tételek aránya mindössze 3,8 százalék.

A sportszervezetek az utánpótlás-nevelési feladatok jogcímre költötték el a jóváhagyott támogatások 57,3 százalékát. A második legnagyobb tétel a beruházásoké, 89,3 milliárd forint. A 458 jóváhagyott beruházásból 272 elkészült, 149 jó úton jár ehhez, 37-ből pedig nem lett semmi - sorolják az adatokat a cikkben.

Felnőtt bérekre 9 milliárdnyi tao-pénz ment

A személyi jellegű ráfordítások kapcsán a felnőtt csapat bérére költhető forrást európai uniós szabály határozza meg, ez három év alatt 200 ezer euró, erre Magyarországon összesen 8,6 milliárd forintot fizettek ki.

A kézilabda-szövetség 3,9 milliárd forintot költött személyi jellegű bérekre, 3 milliárdot eszközbeszerzésre. A versenyrendszerek szervezésére, az utánpótlásképzésre 12,8 milliárdot fizetett ki, míg az amatőrök díjcsökkentésére összesen 5,4 milliárdot fordított.

A 2022-es kézi Eb csarnokaira 160 milliárdot költenek

Iskolai programon felül 17 állami sportcsarnok fejlesztése zajlik, 185 beruházás valósult meg az egyesületek részéről, és tetemes tétel a 2022-es férfi-Európa-bajnoksághoz köthető fejlesztés - írja a VG.

A jövő évi, magyar-szlovák rendezésű kézilabda Eb előkészületeként a debreceni Főnix Aréna felújítására 3,1 milliárd forintot költöttek, a 8200 férőhelyes szegedi csarnokra az eszközökkel együtt 40 milliárd forintot. Budapesten, a Népligetnél 101 milliárdért épül egy új, 20 ezer férőhelyes aréna, míg Tatabányán egy 6000 férőhelyes csarnok, 19,7 milliárdért.

Négymilliárdos gikszer

A beérkezett tao-támogatási elszámolások közül 103,5 milliárd forintnyi tartozik az MKSZ ellenőrzése alá, ebből 77,5 milliárdot átnézett, 34 milliárdot lezárt. Négymilliárdot kellett visszafizetniük az igénylőknek, ennek 49 százaléka fel nem használt, a többi szabálytalanul felhasznált támogatás volt. A visszafizetendő támogatás aránya 11,6 százalék, ami kifejezetten magasnak számít, Bardóczy Gábor szerint különösen az első időszak tapasztalathiánya nehezítette meg az egyesületek dolgát.

Akadnak olyanok, akik szándékosan próbálnak meg csalni a taoforrásokkal – ezeket az ügyeket minden esetben átadják a rendőrségnek vagy az adóhatóságnak - mondta a taoigazgató. Jelenleg 60 sportszervezet esetében zajlik vizsgálat, több ügyészségi feljelentés is történt, ám még egyik lezárásáról sem kapott a szövetség hivatalos értesítést - írja a VG.