A Fővárosi Állat- és Növénykert két héttel ezelőtt már bejelentette az MTI-nek, hogy a Market Építő Zrt. nyerte meg a Pannon Park kulcsrakész kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárását, az intézmény azonban azt "elfelejtette" közölni, hogy mennyiért vállalta a cég a munkát. A TED-en most megjelent közbeszerzési tájékoztató szerint nettó 32,7 milliárd forint a vállalási ár.

Kétszereplős volt a kivitelezésért folytatott verseny, a Market Építő és a tulajdonában lévő Vilati Szerelő Zrt. alkotta konzorcium mellett az osztrák Strabag magyarországi magasépítő cége, a Strabag-MML Kft. pályázott.

Az állatkert korábbi közleménye szerint a fejlesztés a tervek szerint 2020-ra készülhet el. A Pannon Parkot a korábban bezárt vidámpark területének mintegy öthektáros részén alakítják ki. Itt "a pannon ősvadon világát igyekeznek feleleveníteni", szabadkifutókból és egy hatalmas központi, fedett építményből (biodóm) áll majd.

A kormány 2015-ben 25 milliárd forint támogatásról döntött az állatkert fejlesztéséhez, majd 2017-ben a Pannon Park megvalósítására még 18,7 milliárd forint állami támogatást hagytak jóvá, a létesítményhez csatlakozó 700 férőhelyes garázsra pedig 2,2 milliárdot. (Az állatkerti fejlesztések illeszkedik a nagyszabású Városligetet felújító-beépítő kormányzati tervekhez is.)

A futball révén Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló, Csányi Sándorral és Hernádi Zsolttal közös céget is vivő Garancsi István 2014 novemberében vásárolta meg a Market Építő többségi részvénycsomagját. Az építőipari vállalat tavaly rekordárbevételt ért el, az előző évi 51,6 milliárdról 87,1 milliárd forintra növelte nettó árbevételét. A társaság közgyűlése a két tulajdonosnak az üzleti év végén mintegy 2,3 milliárd forint osztalék kifizetését hagyta jóvá. Garancsi vagyonát a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017-es listája mintegy 38 milliárd forintra becsülte, ezzel a 23. legmódosabb magyar volt.

A képen a Fővárosi Állat- és Növénykert által közreadott látványterv látható a Pannon ősvadon elnevezésű, 40 méter belmagasságot is elérő csarnokról, forrás: MTI Fotó.