Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Budapesten a panellakások átlagos négyzetméterára idén október közepén 329 ezer forint volt, ami 21 százalékos drágulást jelent az egy évvel korábbi átlagszinthez képest, 2014 októberéhez viszonyítva pedig 65 százalékos áremelkedést jelent , amely több mint 13 ezer magánszemély által feladott hirdetés alapján vizsgálta a panellakások országos piacát.

A szakportál szerint az átlagos budapesti paneldrágulást meghaladó mértékben, 30-35 százalékkal nőttek az árak a VIII. és XVI. kerületben: így idén októberben átlagosan 340 ezer, illetve 360 ezer forintért adták az ottani panelek négyzetméterét. A jelentősebb panelállománnyal rendelkező városrészek közül a XI. és XIII. kerületben egyaránt 390 ezer forintba került egy négyzetméter, ami éves szinten 10-13 százalékos drágulásnak felel meg, kétéves távlatban pedig 50-60 százalékos áremelkedést takar. A szintén sok lakótelepi lakást felvonultató III. és IV. kerületben tavalyhoz képest 21-21 százalékkal 346 ezer, illetve 311 ezer forintra nőttek az árak.

Fellendülés vidéken is

Ezzel párhuzamosan az élénkebb panelpiaccal rendelkező vidéki megyeszékhelyeken is drágulás ment végbe. Debrecenben például 14 százalékkal 245 ezer forintra, Szegeden 22 százalékkal 191 ezer forintra, Miskolcon pedig 18 százalékkal 131 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. Győrben mindössze 2 százalékkal 255 ezer forintra drágult a panelek négyzetmétere. Országosan a panellakások kínálata éves szinten 6 százalékkal nőtt, kétéves távlatban pedig 40 százalékkal emelkedett.

Közben a használt lakások iránti kereslet, ha minimálisan is, de a panelek irányába tolódott el a téglaépítésűekkel szemben. 2015-ben a budapesti használt lakások iránti érdeklődések 18 százaléka irányult panelekre, idén pedig már 19,3 százalék volt a részarányuk. A megyei jogú városokban és megyeszékhelyeken még népszerűbbek a panelek: tavaly a használt lakást keresők 34 százaléka, 2016-ban pedig már 36 százaléka érdeklődött a panellakások iránt.

A panelek titka

Az ingatlan.com szerint a panelek sikerének több oka is van. Az egyik a fenntartási költségek csökkenése. Sokáig ugyanis a panelek a magas távfűtési díjak miatt kevésbé voltak vonzóak a lakáspiacon, ám ebben fordulat történt: az inflációs adatok alapján legutóbb 2012-ben drágult a távfűtés, ám 2013-ban és 2014-ben is 10-10 százalékkal lett olcsóbb, 2015-ben pedig 2,7 százalékkal mérséklődött az ára. A legtöbb panelházban van már lehetőség lakásokhoz tartozó egyedi mérőórák felszerelésére, ami további megtakarítást eredményezhet.

A másik lényeges szempont a paneleknél, hogy ezek átlagosan 30 százalékkal olcsóbbak a téglaépítésű lakásoknál. Sokan pedig ezt a többletet nem tudják kifizetni a téglalakásokért, így számukra marad a panel. A panelek mellett szól az is, hogy bár ingatlanpiaci szempontból alacsonyabb presztízsűek, jellemzően kiváló tömegközlekedési adottságokkal rendelkeznek, emellett számos üzlet, szolgáltatás érhető el a közelükben. A panelpiac ráadásul pörgősebb, mint a téglalakásoké: egy-egy panellakást ugyanis a fővárosban és a vidéki nagyobb városokban 15 nappal hamarabb lehet eladni.