A negyedév legnagyobb bérbeadásaira a ProLogis Park Budapest-Gyál-ban és a BILK-ben került sor, mindkét központban a bérbeadott terület meghaladta a 20 ezer négyzetmétert.

A kereslet 2012 azonos időszakhoz mérten visszaesést mutatott. A nettó bérbeadás (34 ezer négyzetméter) 46 százalékkal, míg a hosszabbítások volumene (37 ezer négyzetméter) 72 százalékkal csökkent 2013 harmadik negyedévében az előző év ugyanezen időszakához képest. A negyedév során összesen huszonkét tranzakció történt a piacon, amelyből öt meghaladta az 5 ezer négyzetmétert, így az átlagos bérbeadás 3,2 ezer  négyzetméter volt. A bérbeadás 78 százaléka ipari parkokban történt - itt az átlagos ügylet mérete 4,6 ezer négyzetméter volt, míg a logisztikai parkokban 1,6 ezer négyzetméter.

A kihasználatlanság immár negyedik negyedéve emelkedik, jelenleg 23,8 százalék, ez  0,9 százalékponttal volt magasabb, mint egy negyedévvel korábban, és 4,7 százalékpontos emelkedést mutat 2012 harmadik negyedévéhez képest. A logisztikai parkok csökkenő kihasználtsága a logisztikai szektor további konszolidációjára és méret-csökkenésére mutat rá. Ezzel szemben a városi logisztikai ingatlanok iránt erősödik a kereslet, hiszen itt a kihasználatlanság érdemben csökkent mind az előző negyedévhez, mind az előző évhez képest.