Hiába drágulnak a lakások, ők megveszik

A növekvő ingatlanárak ellenére sem csökkent az első lakásukat vásárló fiatalok aránya - derül ki a Duna House elemzéséből.
Domokos László, 2019. március 16. szombat, 09:20
Fotó: Napi.hu

A vásárlási célok között hosszú évek óta 20-25 százalékos arányával előkelő helyen áll az első, saját tulajdonú ingatlan megtalálása. A Magyar Nemzeti Bank versenyképességi programjában javasolt illetékkedvezmény növelése, új lakás esetén pedig az illetékkedvezmény értékhatárának folyamatos felülvizsgálata így több mint 30 ezer adásvételnél jelenthetne segítséget.

Az ingatlanpiacon mindig különös szerepben vannak az első lakásvásárlók, számuk és arányuk megmutatja a fiatalok gazdasági helyzetét és otthonteremtési lehetőségüket. Arányuk az elmúlt évek statisztikái alapján stabil, a fővárosban és vidéken egyaránt.

A családvédelmi és otthonteremtést segítő kormányzati intézkedések hatására azonban a következő években növekedhet a számuk az ingatlanpiaci szakértő szerint.

A jelenlegi ingatlanpiacon az első otthonukat kereső fővárosi fiatalok átlagosan 50-60 négyzetméteres lakást választanak, amelyre 25-30 millió forintot szánnak. Vidéken ennél nagyobb, 70-80 négyzetméteres ingatlanok a keresettek körükben, amelyért 15 millió forint körül fizetnek - mondta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. Véleménye szerint az MNB illetékkedvezménye a lakásvásárlás járulékos költségeinél jelentene kedvezményt a fiatalok számára, amely tovább segítheti a vásárlási motivációjukat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Mezei1995, 2019.03.16 10:11

Abszolút nincsen más választásuk egyet értek a cikk írójával aki a kezdőlapra tette írta ezt ki. Nincs más választás mert albérletárak az egekben. Ismerek 1 pár embert aki a gyereke alá rakta mert sosem tudták volna megvenni önerőből a gyerekek. Persze úgy könnyű,hogy ha anyu apu alád rakja,de sosem tudnának venni sajátot az a helyzet . Ha albérletben laknak a gyerekek akkor meg másnak a zsebét tömik ki az ő keresetükkel. A jelenlegi helyzet nagyon rossz helyzet. 3 millióan élnek lakhatási szegénységben és ki tudja mennyien élnek albérletben. Nem fasza a helyzet. Felveszik a hitelt sokan még mindig és ez hatalmas baj. Főleg akik első lakást akarnak. Mert hát nem az vesz fel hitelt akinek 40 lakása van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html