Újra felpörögnek a kilakoltatások?

Sokan számára lehet rossz hír, hogy április 1-jén lejár a kilakoltatási moratórium.
Domokos László, 2019. március 31. vasárnap, 13:50
Fotó: Napi.hu

Holnap, április 1-én lejár a kilakoltatási moratórium. Sok bajbajutott család rémálma válhat valóra napokon belül - állapította meg Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja.

Az elmúlt három évben Magyarországon 10 ezer családot lakoltattak ki. Ez azt jelenti, hogy naponta átlagosan 10 kilakoltatásra került sor!.

A Párbeszéd elsőként adott be törvénymódosító javaslatot a kilakoltatások felfüggesztésére, valamint többpárti törvényjavaslatot arra, hogy gyermekes családokat ne lehessen biztos elhelyezés nélkül utcára tenni. Minden alkalommal a válasz az elutasítás volt - fogalmazott az ellenzéki politikus.

A kormány a devizahitelesek problémáját is megoldottként kezeli annak ellenére, hogy újabb és újabb európai bírósági döntések mondják ki a 2014-es törvény alkalmatlanságát, valamint a fogyasztóvédelem elégtelen működését.

Mindezt egy olyan országban, ahol megközelítőleg 3 millió ember él lakhatási szegénységben és évről évre több száz ember fagy meg telente fűtetlen otthonában - tette hozzá Hegyesi Beáta.

A most véget érő kilakoltatási moratórium azt jelentette, hogy 2018. november 15-től tilos volt tartozás miatt bárkit is az utcára tenni. A tilalom már a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozott, egyetlen, minősített kivételt az úgynevezett önkényes házfoglalók jelentették.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar összesített adatai alapján 3212 ingatlankiürítés történt tavaly Magyarországon, ez a szám alig maradt el az egy évvel korában regisztrált - rekordot jelentő - 3636 kilakoltatástól (míg a 2016-os szám mintegy 3100 volt). Ráadásul tavaly egy hónappal meghosszabbították a téli kilakoltatási moratóriumot, így nem áprilistól (amikor is országgyűlési választást tartottak), hanem májustól lehetett ismét családokat az utcára tenni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2019.04.01 13:43

A felelőtlen, pénzéhes, kapzsi, mohó és költekező dzsentriknek most jött el az igazság pillanata. Addig kellett volna nyújtózkodni, ameddig a takaró ér.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2019.03.31 15:18

Jó idő van, menjetek ki!
Amúgy nemsokára tényleg felpörög, mert megint rekordra tolják a hiteleket, oszt jövőre jön a sírás, mentsetek meg!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.03.31 15:01

A felcsuti paraszt képtelen megváltozni. Utánozza a Horthy-korszakot, egyszerre korrupt fasiszta, ill. közönséges lótolvaj.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html