Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyarországi lakásépítés  növekedési üteme 2018 óta lassul, de 2020 első félévében az előző év azonos időszakához képest így is 34 százalékkal több, összesen 8697 új lakás épült az országban. A második negyedévben az előző negyedévinél is nagyobb mértékben, 40 százalékkal emelkedett a használatba vett lakások száma.

A növekedés legnagyobbrészt a vidéki, kisebb lélekszámú, valamint a megyei jogú városok lakásépítéseinek számottevő (47, illetve 40 százalékos) emelkedéséből adódott. A fővárosban és a községekben hasonló mértékben, 22, illetve 23 százalékkal bővült az átadott lakások száma. A fővárosban és a megyék többségében az egy évvel korábbinál több új lakás épült.

Országosan tízezer lakosra 8,9 új építésű lakás jutott. Ám míg Győr-Moson-Sopron megyében az országos átlag több mint háromszorosa, mintegy 30 lakás épült százezer lakosonként, a lista másik végén Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll, ahol az egyet sem éri a számuk, s a hátulról második Nógrád megyében is csak egy új lakásról ad számot a KSH. (Nógrád egyébként az ilyen listákon rendszeresen a legutolsó helyen áll. A szerk.)

Országos átlag feletti eredményt mértek Somogy, Pest, Hajdú-Bihar megyében, átlagost Vas megyében és Budapesten, közelíti az átlagot a Csongrád- Csanád megyei lakásépítés. A boomból azonban a 20 megyéből (19 megye, plusz Budapest) 13 megye kimaradt, a mutató ezek zömében az országos átlag felét sem éri el.

Az épített lakások átlagos alapterülete (97 négyzetméter) az előző év azonos időszakihoz képest kismértékben csökkent. A legnagyobb lakásokat Fejér és Heves megyében, a legkisebbeket Budapesten és Somogyban vették használatba.

A 2020 első félévében kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján 12 475 új lakásnak az építése kezdődhetett el, 32 százalékkal kevesebbnek, mint 2019 azonos időszakában.

Ennek hátterében a KSH szerint részben a megváltozott piaci-jogszabályi körülmények, az 5 százalékos áfa kivezetése, részben a koronavírus-járvány miatti átmeneti visszaesés húzódott meg.

Az építendő lakások száma Budapesten kívül a megyék döntő többségében is elmaradt az egy évvel korábbitól. Az országos csökkenést legnagyobbrészt a Pest és Győr-Moson-Sopron megyei, valamint a fővárosi visszaesés idézte elő. Az építési kedv mindössze Fejér és Veszprém megyében mozdult pozitív irányba.