A járvány harmadik hullámának lecsengése és a korlátozó intézkedések nagy részének foldása után a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési kedve rég nem látott magasságba emelkedett. A pandémia miatti kötöttségek alóli felszabadulás, – a gyereket nevelő családok számára elérhető - kormányzati támogatások, illetve a hitelezési expanzió egyaránt ösztönzőleg hat a lakossági szándékokra . Korlátokat csak az építőanyagok árainak és a felújítási szolgáltatások díjainak dinamikus emelkedése, illetve az építőipari kapacitások szűkössége jelenthet  a kutatás eredményei szerint.

A következő egy évben a magyar háztartások csaknem 17 százaléka tervez nagyobb összeget költeni lakására (biztosan vagy valószínűleg) – azaz csaknem minden hatodik lakóingatlan érintett lehet - írják az elemzés készítői.

Ha e tervek mind megvalósulnak, akkor

egy éven belül mintegy 700 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat. Ez 120 ezerrel az előző negyedévinél és 130 ezerrel az egy évvel ezelőtti megkérdezés eredményénél is nagyobb számot jelent.

Csakúgy, mint a korábbi megkérdezések esetében a legerőteljesebb felújítási szándék most is a családi házak lakói körében érezhető, míg a lehetőségek a legkevésbé a panellakások lakóinak fantáziáját ragadták meg. A tégla építésű társasházi lakásokban lakók tervei megfelelnek a mintaátlagnak - áll a felmérés eredményeit ismertető összefoglalóban.

Az előző, egy negyedévvel ezelőtti felméréshez képest csaknem minden településtípusban és minden régióban nőtt a felújítási kedv. A legnagyobb mértékben Budapesten, itt a megkérdezett háztartások 18 százaléka készül renováltatni, szemben az áprilisi 8 százalékkal.

A megyeszékhelyeken 12-ről 16 százalékra, az egyéb városokban 11-ről 17 százalékra nőtt az érdeklődők aránya, míg a községekben maradt a 15 százalékos arány.

A régiók közül a közép-magyarországiban és a nyugat-dunántúliban érezhető a legnagyobb várható aktivitás (a háztartások 18, illetve 19 százaléka készül valamilyen felújításra), de az észak-magyarországi és a dél-alföldi régióban is az országos átlagot meghaladó felújítási-korszerűsítési tevékenység valószínű (az ilyen akciókat tervező háztartások aránya egyaránt 20-20 százalék).

A lakásfelújítást és korszerűsítést tervezők mintegy 40 százaléka szeretné részben állami támogatásból finanszírozni felújítási-korszerűsítési terveit – egy negyedévvel ezelőtt ugyanez az arány 36 százalék volt. A biztosan felújításra készülők fele számít az állami támogatás igénybevételére, míg a csak valószínűleg felújításba belevágók a támogatás felhasználásával kapcsolatban is elég bizonytalanok.

A felmérésről

A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül. A jelen – 2021. júliusi - megkérdezés során megkérdezett lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.