Az egyik legolcsóbb budapesti kerületben, a XVIII. kerületben 30 millió forintig elsősorban társasházi lakásokat találunk a Lakatos vagy a Havanna lakótelepeken - mondta Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan helyi irodájának szakmai vezetője. Ezek is alapvetően régebbi építésű, csúsztatott zsalus vagy panellakások, 30-tól akár 60 négyzetméterig.

2000 után épült lakóparkban legfeljebb kisebb méretű, 25-33 négyzetméteres garzon kapható a kerületben. A kapcsolódó agglomerációs településeken ezért az árért akad fiatalabb társasházi lakás is, viszont családi házra, ikerházra ne számítsunk, legfeljebb ha elhanyagolt állapotú, hangos főút mellett fekszik, esetleg problémás az eladói háttér - tette hozzá a szakértő.

30 millió forint alatt még az agglomerációban is legfeljebb házrészt kínálnak többlakásos házakban, közös udvarral. Ezek ára ugyan 15-25 millió forint között mozog, azonban az ingatlanközvetítő szavai szerint sokszor “szükséglakás jellegűek”.

Családi ház 30 millióért? Ugyan már

Családi házat kicsit délebbre, Csepelen, illetve annak agglomerációjában sem adnak 30 millió alatt, legfeljebb 40 millió forint környékén lehet kifogni egyet-egyet - mondta Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodáinak szakmai vezetője. Ha van is 30 milliónál olcsóbb ház, az zártkerti ingatlan, amire viszont nem lehet hitelt felvenni,.

Panellakások ugyanakkor bőven akadnak a 30 millió alatti kategóriában a XXI. kerületben, ezekre a kereslet is számottevő, miközben a 30 milliónál drágábban kínált, túlárazott panelekre nincs vevői érdeklődés - jegyezte meg Marosvölgyi Gabi, aki elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az utóbbi hónapokban Dél-Pesten, illetve annak agglomerációjában nem emelkedtek az árak.

A belvárosban érdemes nézelődni

Ugyanakkor a belvárosban nem lehetetlen ezért az árért lakáshoz jutni, még akár az V. kerületben is kifoghatunk ilyet, igaz nagyon szerény a kínálat, de átlagos állapotú egyszobások vagy nagyon ritkán másfél szobások is felbukkannak a kínálatban 30 millióért - jelezte Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője.

A VI. kerületben akár felújított egy-másfél szobás kislakás is megvehető ezért az árért, és még nagyobb az esély rá a VII. kerületben, ahol a kínálat körülbelül a háromszorosa a VI. kerületének, azonos árakat és méretet tekintve. Ennél is nagyobb a választék a VIII. kerületben, ahol a kevésbé felkapott lokációkban akár már felújított 50 négyzetméteres lakásokra is rábukkanhatunk 30 millióért. Hasonló a helyzet a IX. kerületben, ahol 55 négyzetméteres, egy plusz két félszobás panellakásokat vehetünk ennyiért, sőt 40-45 négyzetméteres, szépen felújított téglalakásokat is - tette hozzá Garaba Gergely.

30 millióért kaphatunk másfél szobás panellakásokat Zuglóban is, bár lassan feljebb kúsznak az árak - jelezte Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. Egyelőre nem lehetetlen azonban téglalakásból sem egyszobást, vagy legfeljebb 40 négyzetméteres másfél szobást kifogni a kerületben.

Ne számítsunk azonban friss felújításra ezeknél, a panelek még a költözhető kategóriába tartoznak: mindössze egy egymilliós felújítást, festést, kisebb javításokat igényelnek, viszont a 28 millió forint körül kínált téglalakások már inkább a “lepukkant” kategóriába tartoznak. Házat viszont biztosan nem tudunk venni még a XVI. kerület agglomerációjában sem ekkora összegért: a házrészek is 40-50 millió forint környékén indulnak - jegyezte meg a szakértő.

Budán nem létezik ez a kategória

A budai oldalon még kisebb választék: a 30 millió forint alatti, lakáscélra jól használható, nagyobb problémáktól mentes, költözhető ingatlanok kínálata elenyésző, gyakorlatilag nem létezik. Mint Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodájának szakmai vezetője elmondta, akad ugyan 20 millió forint alatti áron kínált lakás is, de ezek mind “nagyon problémás” ingatlanok: vizesednek, szuterénlakások vagy földszintiek, esetleg haszonélvezeti joggal terheltek, vagy üzlethelyiségnek vannak nyilvántartva.

A normális lakások ára valahol 22-24 millió forintnál kezdődik, de ezek is mind 23-24 négyzetméteres garzonok, azaz egymillió forintos négyzetméterárakon kínálják őket. Ugyanebbe az árkategóriába tartoznak az egyszobás panelek is, míg a legolcsóbb kétszobás panelek a III. kerületben 28 millió forintnál indulnak. De ezekből is rettentően szerény, alig néhány darabos a kínálat, ráadásul a teljesen felújítandó kategóriába tartoznak. Emiatt aztán hiába olcsók, nem nagyon kapkodnak értük a vevők. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy normális, költözhető lakást az említett budai kerületekben 30 millió forint alatt nem találunk - tette hozzá Nagy Andrea.