Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Évek óta pörög a lakáspiac: az idei első negyedévben 3394 új lakás épült Magyarországon, ez 65 százalékkal több a tavalyinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma pedig 9850 volt, ez viszont csupán 3,4 százalékos emelkedés. Az előzetes adatok alapján a lakás-adásvételek száma 2017-ben 2,2 százalékkal nőtt, ami 150 ezres nagyságrendet jelent.

A lakásvásárlásnál a legnagyobb tétel természetesen maga a vételár, de érdemes kalkulálni a több tényezővel, például a gépekkel, amennyiben teljesen a nulláról kell felszerelni a lakást. (Rémálom az újlakás vásárlása? Mutatjuk, hogy kerülheti el - ezt a cikket olvasta?)

Többet ésszel, mint erővel

Bár sokaknak vannak kedvenc márkája, és a pénztárca mérete is meghatározza a háztartásigép-vásárlást, de a legfontosabb első körben a méret. Ez kézenfekvő, de mégis előfordul, hogy az adott gép megvétele után derül ki, hogy az nem fér be oda, ahova szánták. Tehát először le kell mérni, hogy a lakásba hova kerülnek a gépek és utána lehet menni vásárolni.

A háztartási gépek ára nagyon széles sávban mozog, a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza arra volt kíváncsi, hogy egy 30-40 négyzetméteres garzonlakásnál és egy 60-70 négyzetméteres, 2-3 szobás lakásnál az átlagos szükségletekkel rendelkező tulajdonosok jellemzően milyen gépeket vesznek és mennyiért.

A fiatalok slágerlistája

Az egyik legnagyobb, háztartási gépeket és elektronikai eszközöket forgalmazó boltlánc a Media Markt válaszából kiderül, hogy a garzonlakásokat elsősorban a fiatalok keresik, gyakran első lakásnak. Ők a viszonylag alacsonyabb árkategóriában lévő, alapfunkciókkal rendelkező készülékeket választják, azokat, amelyek nem igényelnek sok törődést. A helyhiány miatt körükben népszerűek a keskeny mosógépek, illetve a mosó- szárítógépek - utóbbiak azért, mert a teregetés nem feltétlenül opció a lakásukban. Keresettek még az olyan kisebb méretű hűtők is, aminek a tetejére kényelmes magasságban el lehet helyezni a mikrosütőt is.

Mennyiért lehet felszerelni a lakást a gépekkel?
Milyen gép?Garzonlakás60-70 négyzetméteres lakás
Mosógép60-90 ezer forint80-150 ezer forint
Hűtőgép60-90 ezer forint90-150 ezer forint
Mikrohullámú sütő15-25 ezer forint30-50 ezer forint
Főzőlap+sütő / szabadonálló tűzhely80-120 ezer forint / 40-70 ezer forint120-200 ezer forint
Porszívó20-40 ezer forint30-50 ezer forint
Mosogatógép70-100 ezer forint90-150 ezer forint
Forrás: Buksza blog, Media Markt

A garzonlakás-vásárlók elsősorban a 60-90 ezer forintért kapható, 5-6 kiló ruha kimosására alkalmas slim (vékony) mosógépeket szeretik. Hűtőgépeknél szintén a 60-90 ezres kategóriából a 200 litereseket választják, amelyeknek van egy 50 literes fagyasztója.

A mikrohullámú sütők közül a 15-25 ezer forintos sávban lévőkből választanak. Elsősorban a 40-70 ezer forintért beszerezhető szabadon álló tűzhelyeket veszik, de azért vannak, akik a 80-120 ezres kategóriába tartozó főzőlap és sütő kombót viszik haza.

Porszívók esetében szintén az alapkészülékeket iránt a legnagyobb a kereslet, ezek 20-40 ezer forintba kerülnek, a mosogatógépeknél pedig a 70-100 ezer forintosakra van igény.

A lakhatáshoz szükséges előbb felsorolt berendezések tehát egy garzonlakás esetében 265-465 ezer forintból kijöhetnek.

Nagyobb igények, nagyobb számla

A 60-70 négyzetméteres lakásoknál a Media Markt tapasztalatai szerint eleve nagyobb kapacitású háztartási gépekre van jellemzően igény, hiszen 2-4 személyes családokról van szó. Náluk döntő szempont a napi szintű használat és a megbízhatóság. Ennek érdekében akár kicsivel többet is rászánnak a vásárlásra: a kínálatból inkább jobb paraméterekkel rendelkező készüléket választják és az ismert márkák termékeire mutatkozik a legnagyobb kereslet. Ahogy a garzonoknál, a 60-70 négyzetméteres lakásoknál sincs általános érvényű szabály a háztartási gépekre. Ezeknél is a legfontosabb a méret, valamint az, hogy hányan laknak az adott lakásban, ezután következik az ár és márkahűség keveréke.

Az ekkora méretű lakások tulajdonosai a mosógépekért 80-150 ezer forintot adnak, hűtőgépre jellemzően 90-150 ezer forintot szánnak és a 30-50 ezres mikrókat keresik.

Szemben a garzonlakásosokkal nem igazán veszik a szabadonálló tűzhelyeket, helyette 120-200 ezer forintért vesznek főzőlap és sütő kombót.

A márkásabb, 30-50 ezer forintba kerülő porszívókkal szerelik fel a lakásukat, a mosogatógépeknél pedig a 90-150 ezres intervallumban lévőket választják.

A 60-70 négyzetméteres lakásoknál a háztartások 440-750 ezer forintot költhetnek a legfontosabb háztartási gépekre.

Megjegyzés: A felsorolt gépek közül a mosogatógép nem feltétlenül szükséges a lakhatáshoz, minta ahogy a mikrosütő sem. Az árak a legkeresettebb termékekre vonatkoznak, a széles piaci választék miatt ennél sokkal drágábban is lehet vásárolni, van például milliós mosógép vagy hűtőgép is. A cikk csak a háztartási gépekről szól, további kiadást jelenthetnek például a bútorok is.