Ma már az ár nem minden a lakásvásárlás során. Persze, vitathatatlan a szerepe a lakóparki lakások vásárlásakor is, mert az tény, hogy a vevők többségének limitáltak a financiális keretei, de az is igaz, hogy ha azt otthonteremtésre fordítják, akkor döntésüket nem feltétlen csak az motiválja, hogy a lehető legtöbb négyzetmétert kapják meg a pénzükért.

A Metrodom kutatásában résztvevő válaszadók java része (61 százalék) 30 és 50 millió forint közti összeget akar új lakóparki lakásra költeni. Azok száma elenyésző, akik 70 millió forintot vagy még annál is többet is képesek kifizetni erre a célra.

Az 50 milliót, illetve az ez alatti összeget viszont mindenképpen úgy szeretnék kiadni, hogy az új lakóhelyük ne csupán a jelenlegi elképzeléseiknek feleljen meg, hanem a jövőben is olyan otthon legyen, ahol szeretnek, tudnak és lehet is élni.

Ennek megfelelően a megkérdezettek több, mint háromnegyede (78 százalék) határozottan úgy látja, hogy a fenntarthatóság kifejezetten értéknövelő tényező az új lakások esetében, és ezért a válaszadók közel fele (49 százalék) úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lenne akár többet is fizetni, ha a „zöld otthon” kritériumainak megfelelő otthonba költözhetne.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a közösségi tereknek növekszik a jelentősége egy újonnan létrejövő lakókörnyezetben.

Az emberek ma már inkább szeretnék maguk mögött hagyni a lakótelepekre egykor jellemző bezártságot. Kezdenek érdeklődni a szomszédjaik, a velük egy házban lakók iránt, hogy ne teljesen ismeretlenként, csukott ajtók mögött élje mindenki az életét.

Egyelőre a buta otthonokat szeretik a magyarok

Az okosotthonok még nem mozgatják meg annyira a magyar vásárlókat. Ugyanakkor az iparági trendek azt mutatják, hogy pár év múlva ez is ott lesz a fenntarthatóság, a közösségi terek mellett az új lakóparki lakások iránt érdeklődők preferencia listáján. Köszönhetően többek közt annak, hogy a hibrid munkavégzés, a mobilizálódó és online szolgáltatások bővülésével, illetve a vásárlói szokások változásával egyre többen fogják használni a legmodernebb technológiai megoldásokat.

Ennek köszönhetően a felmérés adatai szerint a legnagyobb igény – és ez kapcsolódik a fenntarthatósághoz is – a kertre, az udvarra van az új lakóparki lakást vásárlók körében.

A válaszadók közel fele (47 százaléka) ezt jelölte meg, mint legmegfelelőbb találkozási pontot, ahol a családok, fiatalok és idősek is kellemesen kikapcsolódhatnak, beszélgethetnek, ismerkedhetnek egymással, miközben a zöld környezetben a pihenésre is alkalmuk adódik. Az edzőterem, a medence, vagy éppen a játszótér már jóval kevesebbeknek jelent alternatívát a közösségi élet megteremtésére.