Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán közölt jelentése szerint havi bázison szezonális kiigazítással 1,5 százalékkal csökkent az új lakások értékesítése, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 662 ezerre süllyedt az egy hónappal korábbi, a felülvizsgálat után 694 ezerről 672 ezerre módosított számról - írta az MTI.

Elemzők 2 százalékos csökkenést, 679 ezres értéket vártak áprilisra.

Éves összevetésben 11,6 százalékkal több újonnan épült lakást értékesítettek az Egyesült Államokban áprilisban. Egy évvel korábban 593 ezer volt az újlakás-eladások becsült évesített darabszáma.

Az áprilisi újlakás-eladások ütemével számolva 5,4 hónapra lenne elég lakás a kereslet kielégítésére az előző havi 5,3 hónap után. Általában hat hónapot tekintenek egészséges mértékűnek a kereslet és a kínálat közötti egyensúly fenntartásához.

Az új lakások átlagára áprilisban 407 ezer 300 dollár volt, 11,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A 312 ezer 400 dolláros mediánár 0,41 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 311 ezer 100 dollárt.

A nyers adatok szerint 2016-ban 561 ezer, 2017-ben pedig 613 ezer új lakást értékesítettek az Egyesült Államokban. A tavalyi az utóbbi tíz év legjobb adata. A mediánár 307 ezer 800 dollárról 323 ezer 100 dollárra, az átlagár pedig 360 ezer 900 dollárról 384 ezer 900 dollárra nőtt 2017-ben.

Bár az új lakások értékesítése az összes lakáseladásnak nagyjából 10 százalékát teszi ki, a gazdasági helyzet alakulásában fontos szerepet tölt be, mivel az ágazat jellemzően jól fizető, középosztálybeli munkahelyeket teremt. Emellett növeli a keresletet az építőipari anyagok iránt, a fogyasztók többet költenek tájépítésre és egyéb szolgáltatásokra.

Fotó: Pixabay