Az 1920-as években épített Horthy-villát legtöbben Panoráma néven, SZOT-üdülőként vagy gyermeküdülőként ismerhették. A hosszú partszakasszal rendelkező, 54,7 hektáros területen álló villa és a kiszolgáló épületek a rendszerváltás óta üresen álltak - írja a portál.

A terület tulajdonosa korábban a CIB-csoport volt, amely négy éve még 1,3 milliárd forintért próbálta meg értékesíteni az ingatlant. A most lebontott Horthy-villa nem állt műemlékvédelem alatt, csak helyi védelem alatt, azt viszont 2012-ben a helyi építészeti értékek védelméről szóló rendeletben megszüntették. A Miniszterelnökség arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy a szántódi villa szerepel a közhiteles örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban mint ex-lege műemléki környezet, és általánosan védett régészeti lelőhely.

A területen Balaland néven luxuslakópark felhúzását tervezik, szálloda és kisebb villák is épülnének. Az átadást 2019 második félévére ígérik. Az építtető az idén bejegyzett Dreamland Holding Zrt., amelynek igazgatósági tagja Szepesi Richárd, a felesége, Kante Awa és Vécsey Róbert, aki 2003 és 2005 között a Quaestor Jelzálog igazgatóságának elnöke volt. Az épületek bontása már befejeződött, az építést tavasszal kezdik el. Az üzemeltető a Bambara Kft. lesz, ennek ügyvezetője szintén Szepesi Richárd - olvasható a portálon.

Mészáros Lőrincék családi vállalkozása, a Mészáros Gasztro Kft. idén márciusban megvette a Témadesign Kft.-t, amelynek korábbi tulajdonosa Szepesi Richárd volt. Ő adta el 2017 elején a tokaj-hegyaljai Andrássy Rezidenciát Mészárosnak.

Szepesi a szállodaszakma egyik sikerembere, 44 éves, Egerszalókról indult és hat éve ő lett az Év szállodása az egerszalóki Shiraz és a felsőtárkányi Bambara hotelek vezetéséért. Felesége Kante Awa, Nagy Róza korábbi jegybanki főigazgató lánya. Kante Awa nyert már budapesti trafikot is, miközben a jegybankhoz tartozó Giro Elszámolásforgalmi Zrt.-nél dolgozik - írta korábban a hvg.hu. Kante Awáról a 24.hu azt írta, hogy annak a pécsi doktori iskolának a hallgatója - több más jegybanki dolgozóval együtt - amely busás ösztöndíjakat biztosít.

A nyitókép forrása: balaland.com