Leépítések jöhetnek az építőiparban

Az új projektek előkészítésének lelassulása és az új szerződések megkötésének csökkenése június elején már gondot okoz az építőiparban. A cégek rendelésállománya 0-30 százalék közötti mértékben csökkent, pótlásuk hiányában leépítések jöhetnek. Gyakoribb a késedelmes fizetés, ami egyre erősebben gerjeszti a lánctartozást - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) friss felméréséből.
Szepesi Anita, 2020. június 2. kedd, 09:49
Fotó: Napi.hu

A bevezetett munkaegészségügyi intézkedések eredményeként el lehetett kerülni az építőiparban a vírusos megbetegedéseket, ebben a kijárási korlátozás megszüntetése sem hozott változást. Az ágazat teljesítőképessége továbbra is adott, a vállalkozások igyekeznek határidőre teljesíteni - írja heti összefoglalójában Koji László, ÉVOSZ elnök.

A tervezési, mérnöki munkákban helyenként nehézségeket okoz a home office, időszerű a visszaállás, illetve a hatékonyság gyors javítása.

Határidőcsúszásokat a járványhelyzet jellemzően továbbra is a sokszereplős épületépítéseknél, lakásépítéseknél okoz. A csökkenő rendelésállomány ezen a területen is lehetővé teszi a csúszásban lévő kivitelezések folyamatos gyorsítását.

Az építőipar rendelésállományának csökkenése, már 2019 második félévben megkezdődött, a múlt év végén 12 százalékkal volt kisebb az ágazat rendelésállománya az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva. A csökkenés 0-30 százalék között szóródik a vállalkozások között.

Ez a legnagyobb gond június elején

Június elején az alapvető gondot az új projektek előkészítésének lelassulása, új szerződések megkötésének csökkenése okozza - közölte az ÉVOSZ elnöke. Legnagyobb mértékben továbbra is a települési önkormányzatok építési-beruházási, karbantartási ajánlatkérései, megrendelései csökkennek mind értéküket, mind pedig számosságukat illetően. A magánberuházások elindítása sok helyen még bizonytalan.

Az ágazat rendelésállománya a 22. héten is tovább csökkent, az előző év május végéhez képest közel 20 százalékkal lehet kisebb a rendelésállomány volumene. Az állami, önkormányzati, lakossági és a magánmegrendelők is elbizonytalanodtak, a kijárási korlátozások feloldásának még nem érződik a pozitív hatása a megrendelésekre.

A megbízások csökkenésével és a késedelmes fizetések gyakorivá válásával tovább romlott a vállalkozások likviditási helyzete, a cégek óvatosságból próbálnak tartalékolni.

A késedelmes fizetések megszaporodása egyre erősebben gerjeszti a lánctartozást az építésgazdaságban. Az állami és önkormányzati megrendelésekre végzett munkáknál továbbra is okoz nehézségeket a teljesítések leigazoltatása, a befogadott számlák határidőn túli kifizetése. Az ÉVOSZ tovább szorgalmazza az Államkincstár részéről történő gyorsított kifizetéseket - írja Koji László.

Leépítések jöhetnek

Júniustól a tervező és kivitelező cégek egyre nagyobb részének kell a csökkent rendelésállományhoz igazítania a kapacitásokat, az elmaradt megrendelések pótlásának hiányában létszámleépítések jöhetnek. A 22. héten tovább növekedett az építőiparon belüli álláskeresők száma. A szakmunkások és mérnökök továbbra is találnak munkát, a segédmunkások iránti igény összességében csökken.

Az első negyedévben a cégek 5-8 százalékos anyagár-emelkedést tapasztaltak, a belföldi anyagoknál április és május hónapokban a drágulás már nem volt jellemző. Saját kivitelezési áraikat a vállalkozások átlagosan 9 százalékkal emelték az év első négy hónapjában, a folyamat májusban megállt, a fizetőképes kereslet csökkenése erősíti a versenyt, ami kedvezően hat az ajánlati árakra.

Egyelőre nem várják a lakásépítés élénkülését

Idén drasztikusan lecsökkent az újonnan indított lakásépítések száma. A kistelepüléseken január 1-jétől igényelhető maximum 5 millió forint nagyságú áfa-visszatérítés lehetőségét a járványhelyzet továbbra is blokkolja. Noha a lakossági megrendelők bizonytalanságát oldja a kijárási korlátozás megszűnése, az éVOSZ felmérése szerint a lakásépítő cégek az újlakásépítés rövid távon belüli, évközi élénkülésére továbbra sem számítanak.

A rozsdaövezeti kedvezményes, 5 százalékos áfás lakásépítés az ÉVOSZ véleménye szerint legkorábban az év végén hozhat megrendelést a kivitelezőknek és 2022-től emelheti az új lakások számát. A kijárási korlátozás megszűnésével elsősorban a lakásfelújítások, karbantartási munkák növekedhetnek.

Javaslatok

A kormány gazdaságvédelmi akciótervében az építőipar is kiemelt ágazatként szerepel. A kormányzati anyagokban megjelölt 65 milliárd forint felhasználásánál nagy jelentőséggel bír a gyorsaság, a rövid időn belül eredményt hozó intézkedések megtétele. Az ÉVOSZ elnöke szerint indokolt, hogy az összeg egy része a gyors keresletnövekedést, másik része pedig az építőipar hatékonyságának növelését szolgálja.

A forrás felhasználásánál a szövetség korábbi javaslatai közül kettőt kiemelten ajánl. Elsőként említik az építőipar hatékonyság növelését szolgáló 3 éves (2018-2020) támogatási program 2020. évi szakaszának meghirdetését, ahhoz ugyanis, hogy az építőipar szintet léphessen Ágazati Iparfejlesztési Támogatásra van szükség - írják. A kiírásokban a korábbi évek szempontrendszerén túl, nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon a digitalizáció és a terméklánc. Ennek tervezett 6 milliárd forintos összegét a járványhelyzet okozta nehézségekre is tekintettel 10 milliárd forintra javasolják emelni.

Az idei rendelésállomány év közepi bezuhanásának elkerülése, mérséklése érdekében pedig szükségesnek látják az állami beruházások előkészítésének felgyorsítását, a nevesített létesítmények megvalósítására vonatkozó ajánlatkérések azonnali elindítását, a szerződések előre hozatalát.

HOZZÁSZÓLÁSOK