Van olyan apró falu, ahová az új évezredben még nem költözött be senki, így egyre több az üres ház: a kistelepüléseken átlagosan az ingatlanok fele üresen áll, de akad olyan is, ahol az arány 70-75 százalék, bolt, kocsma, posta, orvos viszont jellemzően nincs - írja a Népszava.

Az elnéptelenedő dél-baranyai falvak lakható portái általában 2-3 millió forintért kelnek el. Ahhoz, hogy az 50-100 éves vagy még korosabb házakban kényelmesen lehessen élni, legkevesebb 5-10 milliót kell fordítani rájuk. S ha valaki igazán komfortos házat és mutatós kertet akar, aminek istállójából buliszoba, billiárd-terem, szauna vagy műhely lesz, akkor annak 15-25 milliót is el kell költenie a felújításra.

A külföldiek házvásárlásai mögött szinte mindig valamilyen egyéni történet által elindított láncreakció van. Egy idősödő nyugati házaspár betéved egy kicsi faluba, és megihletődik egy háztól, annak alacsony árától meg attól, hogy a sváb gyökerű faluban értenek németül. Megvesznek hát egy házat, felújítják, és meghívják oda a rokonukat, barátjukat, tekepartnerüket, a velük egy kórusba éneklő házaspárt.

Azoknak is megtetszik egy porta, a környék, a csend, az olcsóság, és ők is vásárolnak egy ingatlant. Ettől van az, hogy néhol németek, másutt hollandok, újra másutt belgák vagy finnek telepednek meg, tucatszámra.