A 22,5 ezer néző befogadására alkalmas létesítmény 14 hónap alatt épül fel - ez rekord a kategóriájában (képünkön még a régi látható). Az építési munkálatok várhatóan május 30-án fejeződnek be, majd két hónapig tart az átadás-átvételi procedúra, illetve a tesztüzem, augusztusban pedig a közönség számára is megnyithatja kapuit a létesítmény.

Kubatov szerint Európa legmodernebb stadionja épül meg, a beruházás 40 százaléka már az építkezés alatt, illetve az azt követő egy éven belül visszafolyik a költségvetésbe adók és járulékok formájában. Az új aréna működése során a tervek szerint közepes kihasználtság mellett is hozzávetőlegesen további 400-600 millió forint adóbevételt termelhet. A régi stadionhoz képest az újat kilencven fokkal elforgatták, ezáltal jelentős terület szabadult fel, amelynek értékesítése további többmilliárdos állami bevételt jelenthet.

Az új stadiont a Wallishoz köthető Market Építő Zrt. építette fel 13,49 milliárd forintért, amit a központi költségvetésből állnak. A kivtelező a generálkivitelezéshez kapcsolódó kiegészítő munkálatokra a közelmúltban még kapott 906,9 millió forintot.