A kormány célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen, ahol jó élni, gyermeket vállalni és nevelni, dolgozni és megöregedni, ugyanakkor mindehhez az is hozzátartozik, hogy a családdal együtt rendezvényekre is lehessen menni - mondta az MTI szerint Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az átadón. A Nemak Jégcsarnok az első az országban, ahol lehet családi jegyet váltani a családbarát szekcióba, emellett a mérkőzések alatt a gyermekeket sokféle foglalkoztató is várja, köztük olyan is, ahol a korcsolyázás alapjait tudják elsajátítani.

A Nemak Jégcsarnokot a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. 1,7 milliárd forint társaságiadó-támogatásából, a győri önkormányzat által biztosított 259 millió forintból, 500 millió forint önerőből, illetve további győri magánszemélyek és vállalatok támogatásából építette.

Dézsi Csaba András polgármester szerint a sport az "egyik legjobb iskola" arra, hogy megtanulják a legkisebbek, az életben küzdeni kell, meg kell dolgozni a sikerekért. A sport megtanítja nekik azt is, hogy felnőttként hogyan tudnak boldogulni, emellett a sport segítségével a mozgás szeretetét is elsajátíthatják. Utóbbival nem csak sikeres, hanem egészséges felnőttekké is válnak - mondta.

A jégcsarnok alapkövét 2017 novemberében tették le. Az 1200 embert befogadó, négyezer négyzetméteres csarnokban hat öltözőt, egy edzőtermet, oktatótermet, vendéglátó egységet és egy sportboltot is kialakítottak. A komplexum alkalmas hazai első osztályú és nemzetközi mérkőzések lebonyolítására, edzőtáborok megrendezésére.

Az idei évtől a Győri ETO Hockey Club és a Fehérvár AV19 együttműködése révén már a csarnokban játszik a Fehérvári Titánok jégkorongcsapata az Erste Ligában. Az első hazai mérkőzést vasárnap 16 órától rendezik, akkor a Titánok csapata a DEAC ellen lép pályára. A koronavírus-járvány miatt maximum ötszáz jegyet értékesítenek.

A jégcsarnokban az első nemzetközi mérkőzés januárjában lesz, akkor rendezik az U18-as Divízió I/A csoportos női jégkorong-világbajnokságot, amelyen a magyar válogatott is részt vesz - írja az MTI.