Januárban 428, az elmúlt három hónapban pedig havonta átlagosan 540 építőipari cég szűnt meg Magyarországon. Ez 46, illetve 49 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest. Tavaly nyáron jogszabályi változások miatt kezdett növekedni a megszűnések száma, ami most ezen a szinten stabilizálódni látszik - nyilatkozta Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. A szakértő szerint a növekedési ütem magas, de a helyzet mégsem drámai, hiszen javarészt arról van szó, hogy már jó ideje nem működő cégeket zárnak be a hatóságok, sokszor éppen azért, mert semmilyen életjelet nem adnak, így beszámolási kötelezettségeiket sem teljesítik. "Az ilyen cégek nyilván nem fognak hiányozni a termelésből. Ott van azonban az az egyre nagyobb hányad, amelyik éppen most válik fizetésképtelenné, vagy a jövőt érzik kilátástalannak a tulajdonosok" - véli az Opten igazgatója.

Ez utóbbi körről árulkodnak a végelszámolási és felszámolási adatok. A cégbíróságok tavaly március óta nem indítanak kényszer-végelszámolást, így a januárban közzétett 104 végelszámolás zöme már olyan eljárás, amelyet a tulajdonosok kezdeményeztek saját cégük bezárása érdekében. Ezek több mint fele a tapasztalatok szerint felszámolásba fordul, miután a bezárandó cég kifizetetlen adósságot hagy maga mögött. Januárban emellett 300 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás. Ez lényegesen kevesebb, mint egy évvel korábban, ugyanakkor beleillik a cégtörvény tavaly márciusi módosítása óta kialakult trendbe - mondja az Opten igazgatója. Azóta, adminisztratív okok miatt, kevesebb a felszámolás és több a hatósági végzéssel véget érő cégkarrier.

Jócskán alábbhagyott a cégalapítási láz

"A cégek végnapjait meghatározó jogszabályok változásai miatt a törlések mellett jelenleg a legjobb indikátor a cégalapítás. Ez pedig azt mutatja, hogy a tavaly év eleji nagy cégalapítási hullám óta az új cégek bejegyzése nem akar visszatérni a korábbi szintekre" - hívja fel a figyelmet Tóth Tamás. Januárban mindössze 262, de az elmúlt három hónap átlagában is csak 268 céget hoznak létre havonta, miközben 2011-ben havonta 500 új társaságot is alapítottak az ágazatban. Mindig elmondjuk, hogy az építőiparban a cégalapítások korábbi magas száma nem a vállalkozók töretlen optimizmusának volt a jele, így az alapítási kedv visszaesése akár kedvező jelenség is lehetne - mondta az Opten ügyvezetője.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felmérése szerint az ágazatban dolgozó társaságok csaknem 80 százalékának van kintlévősége. Ezek egy része a partnerek - alvállalkozók, beszállítók, munkavállalók - kifizetése érdekében hitelt vett fel, amit a bevételek elmaradása esetén is vissza kell fizetni. Ez esetenként megpecsételi az egyébként is nehéz helyzetben lévő cégek sorsát. A jogos járandóságok behajtása ügyében indított eljárások, perek elhúzódása miatt azok a vállalkozások, amelyek munkahelyeket hoztak létre és tartanak fenn, a kialakult körülmények miatt nem tudják a korrekt vállalkozási és foglalkoztatási feltételeket biztosítani, ami a cégek sokasodó megszűnéséhez vezethet - írta közleményében a céginformációs szolgáltató.