Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Eurostat hétfőn megjelent adatai szerint 2019 második negyedévére egy év alatt 14 százalékkal drágultak átlagosan a hazai lakóingatlanok, amivel messze élen állunk a vizsgált 26 európai ország között. Bár az egyre feljebb kúszó infláció miatt a reálárindex ennél alacsonyabb, a 9,7 százalék még mindig a dobogó első helyét jelenti, Horvátországgal megosztva.

A második helyen Portugália áll 9 százalékkal, majd ezt követően látványosan lemarad a mezőny. A lista végén négy olyan ország áll (Románia, Olaszország, Egyesült Királyság és Finnország), ahol éves szinten, inflációval korrigálva már csökkenés látható.

Bár 2015 óta csak négy olyan negyedév volt, amikor a drágulás mértéke a mostaninál néhány százalékponttal alacsonyabb volt, a növekvő infláció miatt egyre nagyobb a nominál és a reál árváltozás közti különbség. Az pedig utoljára 2013-ban fordult elő, hogy az egyik negyedévről a másikra csökkentek volna az árak, igaz ez most, 2019 első egyedévéhez képest is csak jelképes, 0,1 százalékos mértékű volt - írja kommentjében Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Valkó szerint az árszint általános csökkenésére - nagy külső gazdasági megrázkódtatás nélkül - még 2-3 évig nem kell számítani. Sőt az árak lassuló ütemű emelkedése még továbbra is reális, hiszen a piaci igényt a nyáron bevezetett csok bővítések, a babaváró hitel, illetve az újonnan megjelent falusi csok tovább pörgetik, miközben a forgalom a befektetési célú vásárlók visszaszorulásával, és a vidéki piac élénkülésével érezhetően átrendeződőben van.